2006. február 02., csütörtök

2011-re lehet eurónk

HetiVálasz

- Ha az új kormány felismeri a kényszereket, 2011-re lehet eurónk - állítja Medgyessy Péter, hazánk utazó nagykövete. A volt miniszterelnök szerint az elmúlt tizenöt évben a kapitalizmus vadabbik fajtája tombolt Magyarországon. A végéhez közeledő kormányzati ciklust értékelve megjegyzi: 2004-ben még nem álltunk rosszul egyensúly dolgában.

– Előző lapszámunkban Sólyom László egyértelművé tette, szerinte gazdasági kényszer, hogy mielőbb álljon fel a következő kormány…

Osztom az elnök úr véleményét, az elmúlt hetekben módomban is volt beszélni vele e kérdésről. Ugyancsak fontos lenne, hogy stabil többségű kormány alakuljon.

– Az államfő szavait akár úgy is értelmezhetnénk: a lehető leghamarabb véget akar vetni annak az érának, amit félig az ön neve, illetve száznaponként adagolt szociális csomagja fémjelez.

Akár úgy is, de nem erről van szó. Az elnök úr szeretné, ha a sajnos sokszor rosszízű kampány a legrövidebb lenne. És szeretné, hogy az átmenet, a kampány béna kacsa effektusa nem tartana sokáig. Egyébként természetesen vállalom a felelősséget azért a két és fél évért, amíg miniszterelnök voltam; a jóért és a rosszért egyaránt. Aligha akad olyan bátor politikus, aki azt meri mondani, fölösleges volt több pénzt adni az ápolónőknek vagy a tanítóknak, hogy kívánatosabb lenne, ha valamely nagyáruház pénztárgépeit püfölnék – pályaelhagyóként. Egy gyöngéje persze volt a szociális csomagnak: nem léptünk igazán előre a szegénységet újratermelő mechanizmusok kiigazítása terén. Mert hát a szegénység újratermeli magát, ha közben iskolázatlan és alulmotivált marad a társadalom, ha fizikailag elérhetetlenek a munkahelyek. Ezért indítottam az igen nagy autópálya építési programot. Mindenféle kiigazítás akkor ér valamit, ha közben nem borul fel vészesen a gazdaság egyensúlya.

– Ha tehát önnél maradt volna a kormányrúd, túl lennénk néhány kiigazításon és az egyensúllyal sem lenne probléma.

Nem szeretem a "mi lett volna, ha" típusú, történelmietlen megközelítéseket. Egy biztos: a ciklus elején megkezdett autópálya-építés, a regionális felzárkóztatás a szegénység újratermelődése ellen hat – az Európai Unió is ezeken a területeken tud leginkább segíteni. Ami az egyensúlyi kérdéseket illeti, 2002 és 2004 között nem álltunk rosszul; a költségvetési hiány érezhető módon több mint 3 ponttal csökkent.

– Mostanában viszont érezhető módon nő. Ki a felelős ezért?

Készséggel elismerem, hogy egy egyensúlyjavító cselekvéssorozat első lépései mindig könnyebbek, mint a harmadik vagy az ötödik lépés. Ezt mindenképpen fel tudom hozni Gyurcsány Ferenc mentségéül. Ráadásul olyat még nemigen látott a világ, hogy valaki kampányidőszakban kezd megszorítgatni.

– A nemzetközi hitelminősítő intézetek 2014-re teszik az euró-bevezetés évét. Nincs még egy ország, amely 2002-ben és 2006-ban egyaránt nyolc évre volt az áhított dátumtól. Miként éli meg az uniós csatlakozás miniszterelnöke, hogy euróügyben Bulgária és Románia is lekörözött minket?

Ez természetesen nem így van. A csúszás sajnálatos, de nincs itt a vészharangkondítás ideje. Ha a következő kormány felismeri a kényszereket, 2011-ben lehet euró Magyarországon. A 2007-es és a 2008-as év kemény lesz, főleg a költségvetési intézmények számára. Ebben a két évben – ígérjen bárki bármit – nem lehet adót vagy járulékokat csökkenteni.

– Négy éve ön is egy ígéretverseny győzteseként lett kormányfő. Mi több, Gyurcsány Ferenc sem tudná ma felelőtlen ígérgetéssel vádolni Orbán Viktort, ha ön nem ígér jobblétet a 2002-es kampányban. Elegánsnak tartja, hogy épp önök kárhoztatják az ellenzék ígéreteit?

A kampány lényege az elszámolás és az ígéret. Az is egyértelmű, hogy az ellenzék mindig nagyvonalúbb ígéreteket tud tenni, mint az aktuális kormányzat – 2002-ben is így volt, kár lenne tagadni. A baj ott kezdődik, ha elkezdenek ötletelni, és egy rókáról – például a tíz százalékpontos tb-járulék csökkentésről – hét bőrt akarnak lehúzni. Ez lehetetlen.

– Biztos abban, hogy Orbán Viktor nem váltja be az ígéreteit, ha odakerül?

Sajnálnám, ha megtenné; beláthatatlan következményei lennének. Ugyanilyen ötletelésnek tartom egyébként az energiaár körüli mizériát – kár, hogy ebbe az én oldalam is beszállt.

– Akkor még egy történelmietlen kérdés: ha ön marad a kormányfő, a ciklus végére ingyenessé tette volna a szív- és érrendszeri betegségek elleni gyógyszereket, kaptak volna ingyenjogosítványt a középiskolások, bevezette volna az ápolónői hűségjutalmat? Vagy ezek csak ötletelések voltak 2002-ben?

Az ötletelésen a végiggondolatlanságot értem. Merthogy minden ígéretnek van egy másik oldala: ha valahol bővítünk, az többnyire azt is jelenti, hogy másutt meg kell szorítani. Sohasem korlátlan az állam pénzügyi mozgástere. Úgy látom, az ápolónői hűségjutalmat én sem tudtam volna bevezetni – ezzel az ígéretemmel túlbecsültem a magyar gazdaság lehetőségeit. A jogosítvány és a gyógyszerek esetében, szűkebb keretek között, mint gondoltuk, de közelíthettünk volna az ígéretekhez. Az élet ugyanakkor azt bizonyította, hogy az általam meghirdetett szociális program – ha meg is terhelte a magyar gazdaságot – döntő mértékben teljesült. És kellett.

– Éppen ez az, amiért ma kvázi szitokszóként emlegetik a nevét a liberális közgazdasági iskolákban – persze Orbán Viktoréval egyetemben. Békesi László szerint az 1998 utáni évek egyszerűen kiestek az életünkből, Bokros Lajos pedig "az Orbán- és Medgyessy-kormány alatt teljesítmény nélküli, aránytalanul nagy jövedelemkiáramlás valósult meg" mondatot hívta segítségül az ítélkezéshez.

Békesi László egészen kitűnő elméleti megfogalmazásokat szokott az asztalra tenni, de nem vitt végig semmifajta követhető gazdaságpolitikát. Legyünk bármilyen jóban emberileg, nem túl hiteles a számomra, ha valaki úgy üzenget, hogy ő maga képtelen volt áterőltetni az akaratát a Horn-kormányon. Bokros Lajos más kategória: ő kiváló inkvizítor volt a gazdaságban, de reformot nem csinált soha. A reformok az első pillanatban soha nem hoznak megtakarítást – ha megengedi, ezt már csak tudom; az 1996 utáni nyugdíjreform az én nevemhez kötődik.

– Tavalyi évadnyitó beszédében Gyurcsány Ferenc is a "féligazságok romboló versenyeként" festette le a 2004-ig tartó korszakot. Mostanában viszont elismerően mondja ugyanő, hogy "a Medgyessy-kormány hezitálás nélkül betartotta, amit ígért". Melyik Gyurcsány az igazi?

Nem az én tisztem, hogy erre válaszoljak.

– Akkor máshogy kérdezem: hogyan éli meg, hogy az az MSZP, amely egykor kifarolt ön mögül, most jórészt a 2002–2004-es eredményekből farag „igen, megcsináltuk” kezdetű kampányszlogent?

Szívesen elmondom újra: vállalom a felelősséget az első két és fél évért. A jóért is, a rosszért is. Ha tehát Gyurcsány Ferenc, az MSZP vagy az SZDSZ az én időszakommal kampányol, ezzel elismeri, hogy sok pozitív döntést hoztam. Maradjunk ennyiben.

– Kuncze Gábor nemrég azzal indította az SZDSZ kampányát, hogy "vitathatatlan sikere a pártnak a miniszterelnök-váltás". Ennyit az elismerésről.

Politikai-taktikai szempontból érteni vélem a szabad demokratákat, de sajnálnám, ha ez lenne a legfőbb érvük az önnön nagyszerűségük igazolása mellett. Hátha van azért más is. De történt, ami történt; végre kipróbálhatnánk egyszer, hogy milyen, amikor egy koalíció két ciklust csinál végig. Végre hagyni kellene kifutni egy politikai irányt…

– Egyelőre egy ciklust sem tudott egy miniszterelnökkel kifuttatni a szociálliberális "politikai irány". 

Az álláspontom elvi jellegű. Minden formációt kipróbált már Magyarország. Volt konzervatív, szociál-liberális és néppárti kormány. Olyan még nem, hogy egy politikai irányzat 8 évet kapjon. Lehetséges, hogy akkor is az újraválasztás hasznossága mellett érvelnék, ha Orbán Viktor lenne a miniszterelnök. De most történetesen nem erről van szó.

– Térjünk vissza a jövőből a jelenbe, pontosabban a félmúltba. Ön legalább négy kérdés megválaszolásával máig adósa maradt a közéletnek. Az első: világossá vált-e az ön számára, hogy anno ki juttatta el a Magyar Nemzetnek a D-209-es dokumentumokat?

Ma sem tudom.

– Lehetséges, hogy a saját oldala akart ártani önnek?

Kizárni ezt a variációt sem lehet. Ma úgy látom, még a 2002-es kampány előtt ki kellett volna állnom a nyilvánosság elé. Mégpedig azzal, hogy nézzétek, emberek, én részese voltam az elmúlt évtizedeknek, tudom vállalni, amit csináltam, ha kellek, így vegyetek meg. De azért az is igaz, hogy a hírszerzés vagy kémelhárítás személyeit soha és sehol a világon nem szokták a nyilvánosság elé tárni.  

– A második kérdés: lemondása után úgy nyilatkozott, hogy "1997 elején Horn Gyula ellen is lázadás tört ki, a vezéralakok érdekes módon ugyanazok voltak, mint akik ellenem is fellázadtak". Név szerint kik ezek a lázadók?

Nem a személyek a fontosak, hanem az, ami szocialista pártot mindig is jellemezte: a türelmetlenség. A türelmetlenség pedig rossz emberi tulajdonság. Horn Gyula kézben tartotta a pártot, így végig tudta csinálni a ciklust, én nem tartottam a kezemben, hiszen nem is voltam, vagyok tagja, és nem tudtam végigcsinálni.

– A harmadik adóssága: mindeddig nem fejtette ki, mit jelent az a lemondása környékén elejtett mondat, hogy "az SZDSZ tele van zavaros ügyekkel".

Azóta egyértelművé tettem, hogy minden párt tele van zavaros ügyekkel. Soha nem ígértem, hogy ennél konkrétabb leszek. Az ön által citált mondat egyébként csak annyit

jelent, hogy ha egy pártnak vannak zavaros ügyei, nyilvánvalóan nagyobb a kényszere, hogy ezekről elterelje a figyelmet – és mondjuk miniszterelnököt buktasson.

– Ha egy exminiszterelnök konkrétumok nélkül fogalmaz meg ilyesfajta mondatokat, csak ráerősít a népi érzületre. Arra, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, maffiózó és intrikus. Tényleg ez a szándéka?

Nem fogalmaztam ilyen keményen, és nem is ez az igazság.

– Ez esetben könnyen önre vetülhet a gyanú árnyéka: tulajdonképpen falaz a zavarosban halászóknak. Csak így, általánosságban.

Február végén megjelenő könyvemben részletesen kifejtem majd, hogy miből következnek ezek. Egyfelől: az állami tulajdon lebontásával, a magángazdaság kialakulásával jogilag helytálló, de etikailag vagy néha morálisan nehezen elfogadható történetekről van szó. Ezért nem tudtunk ígéreteink ellenére semmit tenni az 1998-2002 közötti zavaros ügyekben. Annak idején a Ford autógyár tulajdonosa is szívesen beszélt arról, miként gazdagodott meg, mindössze annyit kért: az első millióját ne firtassa senki. Ez a történet a vadkapitalizmus Amerikájából való – az elmúlt 15 évben idehaza is a kapitalizmus vadabbik fajtája tombolt.

– A "jegyzőkönyv kedvéért" rögzítsük: ebben a pillanatban egy volt miniszterelnök beismerte, hogy az elmúlt 15 év részben arról szólt, hogy – fogalmazzunk finoman – túlhangsúlyozott egyéni érdekek mentén szétlopták alólunk az országot.

–Nem ez a véleményem. A jog és a morál nem mindig fedi egymást. Csak erre utaltam. És bízom hogy mára, miután kialakult a magángazdaság, ez a diszkrepancia megszűnik. Egyébként, amiről itt beszéltem, nem magyar jelenség, az átmenet, az átalakulás velejárója, gyötrelmei.

– Történelmi szükségszerűség volna a korrupció?

Nyilván nem, de van egy farizeus párttörvény, amiről mindenki tudja, hogy betarthatatlan. Ennyi pénzből egyszerűen nem lehet demokráciát működtetni, kampányokat bonyolítani. Több pénzt kellene adni a pártoknak – ami mellé persze szigorú ellenőrzési rendszer dukálna.

– A nemrég bemutatott Kulcsár & Haverok című filmben a korrupciógyanúba kevert, majd leváltott kancelláriaminiszter, Kiss Elemér felidézi az önnel folytatott búcsúpárbeszédét: "ha ezzel a mércével mérsz, Péter, nem marad minisztered". Ezt hogyan értsük?

Örülök, hogy Kiss Elemér utólag is igazolja: nekem szigorú mércém van.

– Kiss szerint inkább kettős, mintsem szigorú ez a mérce.

Ezt biztos nem mondta és nem is gondolta. Sajnálom, hogy nélküle kellett folytatnunk a kormányzati munkát.

– A negyedik kérdés, amire eddig szintén csak általánosságban válaszolt: miért kérte Gyurcsány Ferenctől, hogy hosszabbítsák meg a háza védelmét? Tulajdonképpen kitől fél?

Konkrétan nem félek senkitől és semmitől, de logikátlannak éreztem, hogy éppen egy rosszízűnek ígérkező kampány kezdetekor szűnjön meg a házunk védelme. Ennyit talán kérhet egy volt miniszterelnök. Egyébként a kampányban nem készülök részt venni.

– Pedig tavaly novemberben még kampányolt, pontosabban – az ön szóhasználatával élve – kiterjesztette utazói nagyköveti tevékenységét a fideszes vezetésű Hódmezővásárhelyre. 

Miután Lázár János polgármester úr korábban megkeresett a miniszterelnöki fogadóóráim egyikén – útépítés, munkahelyteremtés témakörben –, nyilvánvaló volt, hogy viszonzásul elfogadom a meghívását. Egy ilyen látogatás persze elsősorban a város lakóinak szól. Más kérdés, hogy ez az ember tényleg megtette a magáét Hódmezővásárhelyért, csak azt sajnálhatom, hogy szerintem rossz pártban ül. Tovább nem dicsérem; lehet, hogy már ezzel is ártottam neki.

– Más városra nem tervezi kiterjeszteni utazó nagyköveti tevékenységét a kampányidőszakban?

A kampány előtt jártam szocialista vezetésű településeken is, például Nyíregyházán vagy Szegeden. Engem az ott élő polgárok érdekelnek és nem a városvezetés színe. Ám mostantól korlátozottan fogok élni a meghívásokkal.

– A lemondása után megvillantotta: esetleg szellemi műhelyt, úgynevezett think tank-et hoz létre. Aztán világossá tette, hogy kivonul a politikából. Majd kiderült, Polgár a pályán címmel könyvet ír, amit a kiadó afféle baloldali polgári manifesztumként harangozott be. Kint is vagyok, bent is vagyok?

– Aki választott miniszterelnöke volt az országnak, nem tud a közéletből kivonulni. Látjuk, Horn Gyula és Boross Péter véleményét ma is mérvadónak tartják. Egyedül a pozícióharcoknak lehet búcsút inteni.