2004. december 30., csütörtök

Interjú Medgyessy Péterrel a Klub Rádió Rekontra című műsorában

Műsorvezető (Orosz József): - Jó estét kívánok! Orosz József vagyok. A Rekontrában a nem sokkal ezelőtt a Kontrában feltett, a Fogások és melléfogások kérdésre keressük továbbra is a választ. Vendégem Medgyessy Péter, lemondott, saját szóhasználata szerint "megpuccsolt" miniszterelnök. Az a személy, akinek a lemondását a szocialista párt egyébként úgy fogadta el, hogy ő maga, tehát Medgyessy még be sem nyújtotta azt.

Miniszterelnök Úr! Jó estét kívánok! Amikor ez a beszélgetés készül, akkor csak pár nappal vagyunk a népszavazás után. Amikor ez a beszélgetés elhangzik, karácsony után, akkor már több héttel vagyunk a népszavazás után - a gyaníthatóan azok az indulatok és érzelmek, amelyek felszínre törtek a népszavazás kapcsán, karácsony utánra sem múlnak el, legfeljebb tompulnak. Tervezi-e azt Ön, hogy elmegy haza, elmegy Erdélybe, elmegy Romániába, merthogy Ön utazó nagykövet, jószolgálati küldöttségben, a sebeket gyógyítani, simogatni? Egyáltalán "hazamegy-e" Ön Erdélybe?

Medgyessy Péter: - Igen, én most is úgy fogalmazok, hogy "hazamegyek" Erdélybe. Tudja, ez egy furcsa helyzet, mert az ember érzi azt, hogy dolga van ott és kötelessége egy ilyen helyzetben elmondani azt, hogy hogyan is volt ez az egész, miről is folytak a beszélgetések, hogyan vélekednek sokan, vagy én személy szerint hogyan vélekedem erről az egész nemzet kérdéséről.

Ugyanakkor a másik oldalt pedig, hát azért is furcsa a helyzet, mert én egy nagyon szerencsétlen kezdeményezésnek tartom ezt a népszavazást, és hogy olyan ember menjen el, és magyarázza, aki egyébként nem ért egyet a kérdésfeltevéssel sem, az nagyon nehéz helyzetet teremt.

Miért nem értek egyet a kérdésfeltevéssel? Először is sokkal szélesebb összefüggésbe kéne ezt a kérdést helyezni. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy többes állampolgárság, kettős állampolgárság kérdése forog kockán, itt kellene legyen egy vízió a nemzetről a következő száz évben. Hallatlan változásoknak nézünk elébe, hallatlan változások mentek végbe már az elmúlt 10−12 évben, 15 évben is.

Műsorvezető: - De pro forma a népszavazás eredménye függvényében, Ön, mint erdélyi magyar, hát, ugye, nem lehetne magyar, legfeljebb egy hosszú várakozás után megkaphatná a magyar állampolgárságot is. Tehát Medgyessy Pétert, mint magánembert, ez hogy érinti?

Medgyessy Péter: - És tessék mondani, vajon igaz az, hogy ha valaki nem magyar állampolgár, akkor nem magyar? Akkor nem lehet magyar?

Műsorvezető: - Dehogy! Hát dehogy!

Medgyessy Péter: - Én azt gondolom, hogy a magyarság nem állampolgárság függvénye. Természetesen adott esetben lehet, hogy jobb egy állampolgárság. Nem vagyok ellene, hogy kapják meg azok, akik valóban magyar állampolgárságot akarnak. Csupán azt mondom, hogy a magyarság, az nem ettől függ. A magyarság, az egy érzelmi kötődés, az egyfajta kulturális kötődés, az a nyelv, az a gondolkodásmód, az a múlt vállalása és egy közös jövőben való gondolkodás. És ez sokkal több annál, mint hogy valakinek van egy állampolgársága, vagy sem.

Műsorvezető: - Milyen gyakran megy egyébként magánemberként most már Erdélybe?

Medgyessy Péter: - Hát, gyerekkoromban elég sokat jártam, aztán utána kicsit kevesebbet, mostanában úgy egy évben egyszer-kétszer megyek, nem járok gyakran. A rokonság nagy része, sajnos meghalt már.

Műsorvezető: - Most kell, hogy piruljon Ön? Az arca kell, hogy piruljon?

Medgyessy Péter: - Hát, szerintem annak kéne piruljon az arca, aki ilyen hülye kérdést tett föl, már bocsánatot kérek. Aki ennyire meggondolatlan és felelőtlen módon teremt olyan helyzetet, ahol az embernek rosszérzései vannak egy ilyen népszavazás után. Én mindig azt éreztem, hogy szívesen fogadtak.

Jártam Székelyföldön, Székelyföldnek azon a részén, ahol, ha úgy tetszik, mondjuk, a jobboldali magyar politikának a hatása erősebb. És amikor én elmondtam azt, hogy hogyan vélekedem én a magyarságról, hogy gondolkodom én Erdély jövőjéről, hogy szeretném én segíteni azt, hogy valóban európai integráció menjen végbe, akkor nagyon nagy szeretettel fogadták, és azt mondták, hogy hát miért nem találom meg a módját annak, hogy ezt nagynyilvánosság előtt is elmondjam.

Egy kisebb közösségben, 10-15-20 ember előtt az ember nyíltabb és őszintébb tud lenni, és egyszerűbben tud nehéz és bonyolult kérdésekre is válaszolni. Úgyhogy én mindig azt éreztem, hogy én hazamegyek, úgy éreztem, hogy szeretettel fogadnak, és persze nem tudtam elválasztani magamban a politikust és azt az erdélyi származású embert, aki felelősséget érez a nemzet sorsa iránt, nemcsak az anyaországon belül, hanem az anyaországon kívül is.

Műsorvezető: - Nem szeretném, hogy a kérdésemből bármiféle bántó szándékot halljon ki, de Ön hogy gondolkozik saját magáról az augusztus óta eltelt majd fél évvel később: Medgyessy Péter egy politikus, egykori miniszterelnök, vagy Medgyessy Péter egy bukott politikus?

Medgyessy Péter: - Hát, ez egy jó kérdés. Azért jó kérdés, mert tulajdonképpen előbb-utóbb minden politikus elhagyja a pályát. Van, aki egy teljes ciklust tölt ki, van, aki több ciklust tölt ki, van, aki kevesebb időt. Ha az a kérdése, hogy én szégyennel mentem el, vagy sem, akkor azt kell mondjam, hogy nem. Én elvégeztem sok mindent, nem tudtam bevégezni a dolgomat.

Az élet így hozta, nem tagadom, hogy azokban a hetekben nagyon fájt. Nagyon fájt, mert szerettem volna még néhány dolgot megcsinálni. De ez a döntés született, ilyenkor az ember egy bizonyos felejtési idő után tudomásul kell vegye, és túl kell tegye magát a dolgokon.

Nem érzem azt, hogy én valami olyasmi életet éltem volna, ami miatt most nekem röstelkednem kellene, ellenkezőleg. És amit teljesítettünk, az egy tégla, valami előrelépés volt, egy kő volt, amit hozzátettünk ahhoz, ami építkezés itt, Magyarországon folyik. Nem érzem a bukást, de ugyanakkor, persze, érzem azt, hogy nem tudtam befejezni valamit, és hát ez nem nagyon jó dolog.

Műsorvezető: - Amikor Ön találkozik a dolgozószobájában, pontosabban a dolgozószoba melletti tárgyalóteremben az SZDSZ, illetve az MSZP vezetőivel, frakcióvezetőjével, elnökével és a többi, az a pillanat, amikor, hát egészen egyszerűen mondva, hogy kitessékelik a dolgozószobájából, Ön elindul a tárgyalóteremből vissza a dolgozószobába, ott egy pillanatra megáll az ajtóban, akkor megfogja a kilincset, visszafordulna, de határozottan kérik, hogy Ön menjen el. Hogy tapasztalta, hogy egy politikust, ugye, meg lehet puccsolni, meg lehet buktatni, politikusok jönnek-mennek, de abban a pillanatban Ön érezte azt, hogy itt nem egy politikus van annulálva, hanem az Ön emberi mivoltában van mélységesen, én akkor úgy láttam, megsértve.

Medgyessy Péter: - Nézze, Szerkesztő úr, én azt gondolom, hogy ez a történet nem engem minősít. Ön ezt az egész történetet nagyon tárgyilagosan, és majdnem hogy aprólékosan mesélte el. Mit kell még ehhez hozzátenni? Így történt. Én azt gondolom, hogy nekem lett volna egy lehetőségem körülbelül néhány nappal azután, hogy ez a beszélgetés lezajlott, lett volna lehetőségem visszaszerezni a bizalmat. Hiszen nagyon bizonytalanná vált a szocialista párt, nagyon erős volt a támogatottságom a frakcióban is, bizonyos értelemben az elnökségben is.

Én azért mondtam, hogy puccs volt, mert valójában nem teljesen pontos információt kapott az elnökség arról, hogy mi történt azon a bizonyos beszélgetésen, illetve a velem folytatott tárgyaláson. Tehát lett volna módon arra, hogy visszafordítsam. Nagyon sokan jöttek hozzám, és mondták azt, hogy Péter, gyere el a kongresszusra, mondd el, hogy hogyan történt! Mi építünk rád, veled nyertük meg ezt a választást, melléd álltak a szavazók, amikor úgy döntöttek, hogy nekünk adnak többséget. Miért nem jössz oda?

És akkor egy percre tényleg meginogtam, hogy énnekem lehet, hogy oda kéne mennem. És akkor ez a történet lejátszódott előttem még egyszer.

Műsorvezető: - Ez az ominózus kiküldés.

Medgyessy Péter: - Ez a bizonyos, amit Ön is idézett. És akkor azt mondtam, hogy nem. Nem. Van egy határ, ameddig érdemes, és van egy határ, amin túl az ember nem tudja az arcát megőrizni. Vannak okok, ami miatt érdemes kompromisszumot kötni, és van egy pont, amin túl az ember becsülete, méltósága nem engedi meg azt, hogy továbbmenjen.

Műsorvezető: - Én úgy látom ezt a pillanatot, mint amikor az ember a tízemeletes épületből kizuhan, az erkélyről, és a zuhanás közben lejátszódik benne minden. Lejátszódik 1988, amikor az Ön neve potenciálisan fölmerült miniszterelnöknek, lejátszódik 1996, Horn Gyula megpuccsolási kísérlete után, amikor Ön ismét megjelent a politikában, és akkor elfogadta a pénzügyminiszteri tárcát, sőt, hát egyes szocialista körök már akkor úgy beszéltek Önről, mint potenciális miniszterelnök-jelölt. És lejátszódik 2001-2002, amikor az Ön vezetésével megnyerték a szocialisták a választásokat. Lejátszódott-e ez Önben, hogy, nem szeretnék ilyen irracionális dolgok felé evezni, hogy talán sorsszerű volt, hogy Medgyessy Péter neve mindig csak fölmerült, mint miniszterelnök-jelölt, de a sors soha nem engedte meg ’88-ban, ’96-ban, hogy az legyen, és talán a sors, vagy kik csalták Önt lépre, ha lépre csalás volt, 2001-ben, 2002-ben?

Medgyessy Péter: - Nézze, az hogy ’88-ban szóba került a nevem, az nagyon megtisztelő, de én annak nagyon örülök, hogy valójában a próbatételemre 2001−2002-ben került sor, mert az egy versenyhelyzet. ’88-ban, legyünk őszinték, kijelöléses alapon ment az, hogy ki lesz a miniszterelnök. 2001−2002-ben kőkeményen meg kellett érte küzdeni. Dolgozni kellett, embereket kellett meggyőzni, hitelesnek kellett mutatkozni, szerethetővé kellett válni ahhoz, hogy az emberek azt mondják, hogy igen, mi akarjuk. Ezért tehát én nagyon örülök annak, hogy a sors azt adta meg nekem, hogy nem ’88-ban, hanem 2002-ben lehettem miniszterelnök.

A ’96-ra én úgy emlékszem vissza, hogy 96, ez ’96−97 fordulója volt inkább. Én úgy emlékszem vissza, hogy ott Horn Gyula, bár nagyon sok hibát követett el, egy nagyon bátor miniszterelnök volt. Abban az értelemben nagyon bátor miniszterelnök volt, hogy mi előszeretettel emlegetjük mindig Bokros Lajosnak a nevét, aki egy tényleg kitűnő szakember, és mondjuk, a bátorsága kétségbevonhatatlan, hát majdnem hogy azt kell mondani, hogy a vak ló bátorságával ment neki egy nagyon-nagyon nehéz helyzetben annak, hogy a gazdaságot rendbe tegye, és elévülhetetlen érdemei vannak. De azért ne felejtsük el, hogy a politikai döntést nem Bokros Lajos hozta. Azt a politikai döntést Horn Gyula, Horn Gyula akaratából és Horn Gyula támogatásával a szocialista frakció és az SZDSZ-es frakció hozta meg. Tehát én méltatlannak tartottam volna egy ilyen helyzetben azt az embert, akiben volt politikai bátorság, komoly váltást, fordulatot tenni. Ne felejtsük el, Horn Gyula honnan jött, milyen módon közelíti a világot, és az ő természetével mennyire ellentétes drasztikus megszorító intézkedéseket hozni. És tudta, hogy az a dolga. Én azt gondolom, hogy méltatlan lett volna, hogyha én akkor beállok abba a sorba, akik félre akarják lökni Horn Gyulát.

Műsorvezető: - A puccsisták közé.

Medgyessy Péter: - A puccsisták közé. Tehát büszke vagyok arra, hogy én akkor nem vállaltam semmi...

Műsorvezető: - Na, de az Ön veszélyérzete, ha akkor fölébredt ’96-ban, a Horn Gyula elleni puccsal kapcsolatban, 2001-ben miért nem ébredt föl Önben ez a veszélyérzet? Egyáltalán mekkora a veszélyérzete? Hiszen az a párt praktikusan ugyanaz a párt volt, vagy nagyon hasonló volt. Nem volt-e ott az Ön kisagyában a kisördög, hogy velem is bármikor előfordulhat az, ami Horn Gyulával? Vagy ott volt-e az Ön fülében Németh Miklós, aki, ugye, azt mondta, elutasítva az ő felkérését a miniszterelnök-jelöltségre, hogy ezzel a párttal, ezzel a konglomerátummal, ezzel az elnökséggel én semmit nem tudok csinálni.

Medgyessy Péter: - Igen, hát ez egy valódi alternatíva, az alternatíva körülbelül úgy állt, hogy felelősségérzet, kontra veszélyérzet. És én úgy gondoltam, hogy a felelősségem, körülnézve, az arra intett, hogy nem nagyon látok olyat, akivel megnyerhető a 2002-es választás. Lehet, hogy tévedek, lehet, hogy mással is megnyerhető lett volna, de hát ez már történelmietlen, és felesleges róla vitatkozni.

Műsorvezető: - Igen.

Medgyessy Péter: - Az tény, az biztos, hogy én a baloldal mellett a középrétegnek egy igen jelentős részét is tudtam hozni a szavazók közé, azért, mert elhitték rólam, hogy integrálni akarok, elhitték rólam, hogy békét akarok, elhitték rólam, hogy higgadt vagyok, hogy megegyezést keresek, hogy tárgyalásos alapon akarok kérdéseket kezelni, hogy demokrata vagyok, hogy hiszek a piacgazdaságban. Szóval elhittek rólam néhány olyan dolgot, ami azért volt borzasztó fontos, hogy ne csak a baloldal szavazzon, a szokásos baloldali szavazóbázis támogassa a szocialistákat, illetve a szabaddemokratákat, hanem egy ennél is szélesebb kör. Ilyen értelemben én úgy éreztem, hogy nincs igazán más lehetőségem, bármennyire is egyébként ott volt a veszélyérzet. És a veszélyérzetet, mondjuk, nálunk, a családban úgy hívják, hogy Medgyessy Katalin.

Műsorvezető: - Medgyessy Péterről 1996. óta, pénzügyminisztersége óta, de egyébként miniszterelnök-helyettessége óta is a Németh-kormányban, hát sok mindent lehet mondani, de azt legfőképpen, hogy egy liberális gazdaságpolitikus. 2001-ben−2002-ben megjelent az üzleti életből egy Medgyessy Péter nevű ember, akiről első blikkre is az ember azt gondolta, hogy egy tehetős polgár. Mi köze van ennek az embernek a baloldalhoz? Akkor és ott elvégzett-e egy ilyen önvizsgálatot, hogy én biztos, hogy baloldali vagyok?

Medgyessy Péter: - Látja, ez egy nagyon érdekes kérdés. Valójában ezzel nem nézett szembe még a mai modern magyarországi baloldal - ha egyáltalán modernnek nevezhető. Nem nézett szembe azzal, hogy egy hallatlan polgárosodás ment végbe az elmúlt években, hála istennek, Magyarországon, és ebből következően nem úgy állnak egymással szemben emberek, hogy a polgárság, szemben a nem polgárokkal, hanem baloldali polgárok jobboldali polgárokkal állnak szemben. Hogy a polgári gondolkodás, ami bizonyos értékek tiszteletét jelenti a számomra, bizonyos hagyományokat, tradíciókat, felelősséget egymás iránt, az ugyanúgy lehet baloldali és lehet jobboldali polgár.

Én tehát, amikor ezzel a bizonyos szembenézéssel kellett számoljak, akkor arra jutottam, hogy én tényleg egy polgárnak számítok, de egy baloldali polgárnak számítok. És büszke vagyok erre, és szerintem egyre inkább a magyar politikai palettán abba az irányba kellene tolni a dolgokat, hogy baloldali és jobboldali polgárok vitatkozzanak egymással, valódi értékekről, és hát a politikának pedig az lenne a dolga, hogy amikor megkapja az esélyt arra, hogy kormányozzon, akkor próbálja ezeket az értékeket integrálni.

Szóval, ha állandóan arra törekszünk, hogy ezeket az értékeket szétválasszuk egymástól, akkor az embereket kényszerítjük arra, hogy szembekerüljenek. Arra kényszerítjük, hogy másként lássák az életüket, mint ami a valóságban van. Az emberek fejében nem válnak ketté ezek a kérdések. Az embereknek a fejében a hit - most függetlenül attól, hogy milyen gyülekezethez tartoznak - és, mondjuk, a liberalizmus, ezek nem egymástól elszakíthatatlan dolgok. A politikusok fejében vannak kategóriák, vannak fiókok, ezeket szépen megtöltik valamifajta tartalommal, és innentől kezdve úgy gondolják, hogy minden rendben van. Az emberek pedig megoldásokat keresnek az életükre, és egyszerre van jelen az életükben egy sor olyan érték, vagy sok olyan gondolat, amiről az egyik oldal úgy gondolja, hogy ez az ő sajátja, a másik oldal pedig azt gondolja, hogy az ő sajátja.

Műsorvezető: - Medgyessy Péterrel a beszélgetést a hírek után folytatjuk.

Medgyessy Péter: - ... szemben, hogy mindenkivel összeveszünk határon túl, nemzetközi porondon, az a gesztuspolitika, amit hitem szerint én folytattam, állandóan felkínáltam a jobb kezemet, ez...

Műsorvezető: - De nem ez látszott, hogy Ön fölkínálja a jobb kezét. Ellenkezőleg: az látszott, hogy Ön fölkínálja a jobb kezét, de a konfliktuózus politikai helyzetben pofozni kellett volna. Tehát erélytelennek tűnt föl. Egyáltalán, mikor tapasztalta az első jeleit, vagy a csalódást, hogy az Ön által meghirdetett nemzeti közép politikája, ami szociológiailag, persze, értelmezhető, de politikailag nem értelmezhető, hiszen nemcsak hogy a két párt között és a két párt által képviselt szavazóbázis között egy gödör van, és Medgyessy Péter, mint a nemzeti közép miniszterelnöke, ebben a gödörben áll, és próbál a két oldal fele kinyújtózkodni, másrészt, hogy a két párt valójában nem is érdekelt abban, hogy betemetődjék ez az árok. És Ön ott maradt egyedül ebben az árokban.

Medgyessy Péter: - Hát igen, merthogy én nem a két pártban gondolkodtam elsősorban, vagy, ha úgy tetszik, négy pártban, hanem én azt érzékeltem, azt tapasztaltam, hogy az embereknek viszont igen nagy érdekük, hogy betemetődjék ez az árok. Az emberek szerettek volna normális, békés életet élni, tehát nem, a családban, a templomban, az iskolában, a munkahelyen nem arról vitatkozni, hogy kinek milyen politikai nézete van. Ez egy állandóan gerjesztett konfliktus. És én nagyon büszke vagyok arra, hogy én úgy gondoltam, hogy egy ilyennel meg lehet próbálkozni. Lehet, hogy korai még. Lehet, hogy...

Műsorvezető: - Na, de azt nem tetszett most már észrevenni, hogy én nem az emberek miniszterelnöke vagyok, én nem tőlük kaptam a legitimitást, hanem én a szocialisták miniszterelnöke vagyok?

Medgyessy Péter: - Isten bizony, hogy én az emberek miniszterelnöke voltam, és ha úgy tetszik, egy civil miniszterelnök voltam. A miniszterelnök felelőssége, kötelezettsége, jövő iránti elkötelezettsége azért nem egy párt felé szól, hanem a választók felé szól. És ahogy az előbb is említettem, amikor 2002-ben nagyon sok szavazatot kapott a baloldal és a szocialista párt, akkor ott, bizony, nemcsak hagyományos szocialista szavazók voksoltak mellettünk. Ezt a fajta magatartást próbáltam érvényesíteni, amire nem volt visszhang, Önnek teljesen igaza van. Ez volt az oka a bukásomnak is minden bizonnyal - ha úgy tetszik, nevezzük bukásnak -, az emberek úgy vélték, hogy itt mégiscsak verekedni kell, itt mégiscsak egymásnak kell feszülni. Aztán, persze, megint nagyon szomorúak, most, amikor a népszavazás kapcsán egymásnak feszültek az indulatok, és én megígérem Magának: 2006-ban is nagyon szomorúak lesznek az emberek.

Műsorvezető: - Akkor föltette-e saját magának a kérdést, hogy Medgyessy Péter, te miért gondolod azt, hogy politikus vagy, miközben te nem vagy politikus, hanem civil miniszterelnök vagy? Tehát, hogy elhitte-e...

Medgyessy Péter: - Merthogy nincs, merthogy nincs civil miniszterelnök.

Műsorvezető: - Merthogy elhitte-e magáról, hogy politikus, és politikusként kezd működni, mint miniszterelnök, és úgy tűnt - ugye, nem haragszik meg a kritikámért -, hogy a politikus miniszterelnök nem találja a helyét a szocialista párton belül, a két párt közötti erőtérben.

Medgyessy Péter: - Nézze, ez egy felfogásbeli különbség. Nekem van egy nagyon kedves, idős barátom, akit úgy hívnak, hogy Fejthő Ferenc, aki, amikor leültünk beszélgetni arról, hogy én elvállalom a miniszterelnök-jelöltséget, és látok esélyt arra, hogy megnyerjük a választásokat, akkor azt mondta, hogy Péter, te egy nagyszerű miniszterelnök lennél. Aztán egy kicsit hallgatott...

Műsorvezető: - Vessző, de...

Medgyessy Péter: - És azt mondta: Svájcban. Nem hiszem azt, hogy egy miniszterelnöknek az a kötelessége, hogy ráerőltesse a környezetére, az országra, a társadalomra csak a saját akaratát. Én nem hiszem azt, hogy egy miniszterelnöknek az a dolga, hogy nap, mint nap diktatórikus eszközökkel magához ragadjon minden döntést, és maga akarjon mindent eldönteni. Én, nekem más a...

Műsorvezető: - Ebben igaza van, de ugye, Medgyessy Péter nem egy Olof Palme.

Medgyessy Péter: - De nekem egy más demokrácia-felfogásom van. Lehet róla vitatkozni, hogy jó, vagy nem, de ez egy létező, egy lehetséges demokrácia-felfogás. A magyar társadalom, azt gondolom, hogy nagyon sok szempontból érett erre. Mint ahogy érdekes módon, ha megnézem a népszerűségi mutatókat, a népszerűségi mutatók végig nagyon jók voltak, a pártelitek nem szerették, amit csináltam. Hát, ilyen az élet, a párteliteknek nem tudtam jó műsort előadni. De hát ez engem nem ingat meg abban, hogy Magyarországon előbb-utóbb egy ilyen demokrácia-felfogású civil miniszterelnök is azért meg kell tudja állni a helyét.

Műsorvezető: - Valójában fél év elteltével Önben hogy csapódott le, hogy én buktam meg, vagy a pártelitek buktak meg?

Medgyessy Péter: - Ez igaz, hogy ez egy sikertelen kísérlet volt. Na, de hát tudja, hogy egy sikeres kémiai Nobel-díjhoz hány sikertelen kísérlet vezet el? Hát el tudja képzelni azt, hogy hányszor kell valamit egy társadalomban megpróbálni ahhoz, hogy a végén az ember oda jusson, hogy egy olyan békés, nyugodt, normális magyar társadalomban lehessen élni, mint amilyet mi most elképzelünk Svájcról - amelyik egyébként, persze, nem olyan békés, mint ahogyan ezt gondoljuk -, vagy amilyet, mondjuk, elképzelünk Hollandiáról, amelyik szintén nem olyan békés, mint ahogy gondoljuk, de azért mégis valahol normálisabb élet van. De ez egy hosszú kísérlet. Ennek a kísérletnek egyik eleme volt az, amit én csináltam. Természetesen, adott helyzetben nem érett meg rá a helyzet, és én se voltam tökéletes.

Műsorvezető: - Eme kísérletnél maradva, egyáltalán revideálta-e a felfogását a politikáról, a társadalomról, annak fényében, hogy Medgyessy Péternek és az Ön azóta elhíresültté vált közjogi javaslataival: közvetlen elnökválasztás, kisebb létszámú parlament, most a közös EU-listát nem említeném, mert az azt gondolom, hogy egy más téma, tehát, hogy nem sikerült saját demokráciaképére formálnia a közéletet, a pártokat, a társadalmat? Ellenkezőleg, a pártok szembenállásának a masszív igénye az, ami maga alá gyűrte, vagy kivetette magából Medgyessy Pétert. Hiszen Medgyessy Péter praktikusan a közjogi javaslatain keresztül, ez egy, egy kvázi prezidenciális modellben gondolkodott, ahol egy miniszterelnök civil tud lenni, ahol nem kell elmerülnie egyébként a szembenálló pártok közötti mocsárban.

Medgyessy Péter: - Igen, meg talán még ezen is túlment, mert azért én több alkalommal, a kampányban is, meg későbbiekben is fölvetettem azt, hogy a pártmetszete a társadalomnak, az nem elegendő. Tehát meg kellene fontolni azt, hogy egy úgynevezett második kamarán keresztül, most mindegy, hogy minek nevezzük, egy második kamarán keresztül a civil társadalom jobban részt vegyen az ország életének az irányításában. A civil kontroll valóban működjön. Ma még igazán a civil társadalom is csak nehezen állt fel. A civil kontroll alig-alig működik. A pártok nem ugyanazt a kontrollt tudják biztosítani a kormány fölött, mint amit, mondjuk, egy civil társadalom tud érvényesíteni.

A magyar politikai elit valójában megrekedt a ’88−89-es modellnél. Beleszerettek, akkor egy nagyon sikeres megállapodást kötöttek, én azt gondolom, hogy az helyénvaló volt, és jó volt, csak közben eltelt 15 év. Magyarországon működő demokrácia van. Így-úgy, de működő demokrácia van. A világban nagyon sokat változott a politikai felfogás. Klasszikus, hagyományos baloldal és jobboldal helyett egy egészen más politikai struktúra épült fel. Tony Blair megjelent, és Tony Blairnek az egyik sikere pontosan abban volt, hogy megpróbálta integrálni az értékeket, nem tartotta ellentétesnek a piacgazdaságot és a szociális szempontok érvényesítését. Tehát egy más politikai felfogás jelent meg a világon, és mi még mindig ott ülünk a ’88−89-es nagy eszméink mellett, és ehhez ragaszkodunk.

Műsorvezető: - Úgy tűnt Medgyessy Péter, mint a világ legmagányosabb miniszterelnöke. Mint a kisujja, olyan egyedül volt. Ez a magányérzete oldódott-e? Egyáltalán, amikor az ember borzasztó magányosan érzi magát, hosszú időbe telik, amíg ezt feldolgozza, és elmúlik ez a nagyon mélyről jövő szomorúság. Ez elmúlt?

Medgyessy Péter: - A barátaim felkészítettek, akiknek nagy tapasztalatuk volt az életben már, hogy egy miniszterelnök mindig egyedül van. Egy ilyen helyzetben pedig különösképpen, persze, politikai értelemben különösképpen egyedül van. Én egy elég szerencsés természetű ember vagyok, képes vagyok feldolgozni dolgokat. És én nagyon sok változást éltem meg az életemben.

Műsorvezető: - Bölcsült, vagy deformálódott?

Medgyessy Péter: - Hát, ez megint egy filozófiai kérdés. Mert én azt gondolom, hogy az ember úgy bölcsül, hogy közben szenved. A bölcsességet meg kell fizetni. A bölcsesség nem úgy jön, hogy az ember olvas, tanul, és aztán mindig egyre bölcsebb lesz. Az embert a próbák teszik bölcsebbé. Nagyon sokat tanultam. Hogy bölcsebb lettem-e, vagy sem, az majd ki fog derülni a következő években. És még azt sem mondom, hogy sajnálom azt a két és fél évet, amit a miniszterelnökségben töltöttem. Egyáltalán nem sajnálom. Ami ennél sokkal fontosabb, és amit nagyon szeretnék, hogy az emberek se sajnálják.

Műsorvezető: - Miniszterelnök Úr! Köszönöm, hogy a vendégem volt.

Medgyessy Péter: - Köszönöm szépen!