2004. december 25., szombat

Interjú Medgyessy Péterrel az MTV Nap-kelte c. műsorában

Műsorvezető (Verebes István): - Tisztelettel üdvözlöm, Miniszterelnök Úr! És köszönöm, hogy eljött hozzánk! Amikor beiktatták, nem sokkal utána megtisztelt avval, hogy leült velem beszélgetni ugyanebben a stúdióban, és azt hiszem, hogy amióta leköszönt, azóta nem szólalt meg gyakran, úgyhogy ezt a helyzetet is köszönöm Önnek! Éppen ezért méltányosnak kell lennem, és...

Medgyessy Péter: - Rosszul kezdődik, mert szerintem ezek után nagyon utálatos kérdéseket fog föltenni.

Műsorvezető: - Nem, nem, nem. Utálatos kérdéseket semmiképpen sem, és semmiképpen karácsonykor nem óhajtanék olyan kérdéseket föltenni, amelyekről nem szívesen beszél. Azt gondolom, talán most már megengedheti magának, hogy arról beszéljen, amiről akar. Ez nem volt mindig így.

Medgyessy Péter: - Ez így igaz. Bár azt gondolom, hogy egy normális embernek az önkontrollja mindig működik. Tehát lehetséges, hogy valamiről akarnék beszélni, de most mégis úgy gondolom, hogy talán nem illendő. Tehát azért vannak ilyen korlátok, de, mondjuk, formális korlát nincsen. Ez így van.

Műsorvezető: - Engem inkább az vegzálna, hogyha olyat kérdeznék, aminek a fölidézése Önt zaklatná.

Medgyessy Péter: - Majd akkor szólok.

Műsorvezető: - Akkor az első kérdésem az, hogy így, közel fél év után hogy érzékeli, hová helyezi az Ön miniszterelnöki két évének a történetét az egész pályaképében?

Medgyessy Péter: - Hát, persze, igazán az érdekes az lesz majd, hogy annak idején azok az emberek, akik valóban értékelik - történészek, politológusok -, azok hogy látják. És ami még, elnézést, talán fontosabb, persze, hogy az emberek hogyan látják. Egy ember ezek közül, Medgyessy Péter hogy látja a saját két és fél évét, mint miniszterelnök.

Műsorvezető: - Azt hiszem, ez a legérdekesebb még az emberek számára is.

Medgyessy Péter: - Biztos ez is érdekes, én csak azt mondom, hogy azért a tárgyilagosság, persze, az elsősorban egy kívülálló számára jelent lehetőséget. Valaki, aki belülről élte ezt meg, az szükségképpen valamit rosszabbnak, valamit meg talán jobbnak lát, mint amilyen valóságosan volt. De azért én vállalom ezt a kockázatot, és azt tudom mondani, hogy ez egyfajta, ha úgy tetszik, kísérlet volt. Abban az értelemben igen, hogy én tényleg azt mondtam, hogy nagyon rossz megkülönböztetés az, hogy vannak polgárok és nem polgárok. Én azt gondolom, hogy vannak baloldali polgárok, és vannak jobboldali polgárok.
Nekem a polgár, az azt jelenti, hogy annak az embernek van tartása, szeret magának perspektívát meghatározni, vannak elvei, vannak életcéljai. Tehát számomra ez a polgár. És ilyen értelemben vannak baloldali polgárok, és vannak jobboldali polgárok. És én valami olyasmit szerettem volna, hogy érzékeltessem azt, hogy Magyarországon a baloldali polgárok hogyan vélekednek, milyen értékeket képviselnek, egy baloldali miniszterelnök, ha úgy tetszik, bizonyos értelemben civil miniszterelnök milyen értékeket tart fontosnak, milyen célokat tekint lényegesnek.
Most ebből a szempontból a mérleget nagyon nehéz megvonni, mert még kevés idő telt el. Azt gondolom, sok mindent meg tudtam csinálni, amit szerettem volna. És nagyon sok mindent nemcsak azért nem tudtam megcsinálni, mert nem maradt rá időm, hanem azért is, mert lehetséges, hogy nem reálisan tűztem ki a célt. Mondjuk, mondok egy példát: ugye, én mindig azt hangoztattam, hogy normál, békés, kiegyensúlyozott, a gesztusokat is nyújtó politikára van szükség.
Ma is azt gondolom, hogy ez helyes, és ez a jó, de azt is hozzáteszem, hogy persze, nem biztos, hogy megérett rá a helyzet. Nem biztos, hogy ezt a politikai elit szívesen látja. Nincs kétségem, hogy az emberek szívesen látják, de a politikai elit valahogy ezt nem igazán fogadta még be. Lehet, hogy tíz év múlva egy következő miniszterelnök, akit ugyan nem feltétlenül Medgyessynek fognak hívni, de akinek, mondjuk, a törekvései, a szándékai hasonlóak lesznek, az talán sikeresebb lesz.

Műsorvezető: - Nem látszik jelentkezni ilyenfajta stílusú karakter. De Ön egy kicsit előreugrott. Ezért nem korholom Önt, hanem még mindig ott maradnék, hogy, és mint színházi ember, állandóan, ugye, a sikerről és a kudarcról tépelődünk mi is, én a magam pályaképében bizonyos kudarcokat, vagy ez sem így van, mert hogy mi a siker, és hogy van kommunikálva egy ország vezetésében, én ezért kérdeztem, hogy Ön ezt hova rakja. Nagyon kedvesek nekem a kudarcaim, amikbe, persze, belehaltam annak idején. De hogy ennek azért van-e az Ön számára valamilyenfajta hozama - kell legyen, meggyőződésem - magánemberként?

Medgyessy Péter: - Nézze, az egy emberi érték, hogyha valaki a kudarcaiból sikert tud kovácsolni. És egy politikusnak is lehet, nemcsak egy színésznek, nemcsak egy rendezőnek lehetnek ilyen ambíciói, hanem egy politikusnak is lehetnek ilyen ambíciói, hogy azt mondja, hogy ez egy kudarc volt, megpróbálok tanulni belőle, és talán az én példám arra int sokakat, másokat, politikusokat, meg éppen nem politikusokat, hogy ebből lehet tanulni. Na most, ha arra kíváncsi, hogy konkrétan mondjak egy kudarcot...

Műsorvezető: - Nem, nem. Nem. Én csak arra, hogy ha átgondolja az eddigi életét, akkor vajon mennyiben keseredik meg a nyál a szájában, ha a két évről beszél, vagy azt mondja, hogy nem, ez hozzátartozik felelősen az én életemhez?

Medgyessy Péter: - Igen. Igen, én ez utóbbit gondolom. Én azt gondolom, hogy egyrészt ez hozzátartozik az életemhez, másrészt pedig énnekem voltak nagyon jó pillanataim, nagyon szép pillanataim, és voltak nagyon szomorú pillanataim ebben a két és fél évben. Minden normális ember két éve, az egy nagyon hosszú idő, az alatt sok minden történik. Én együtt éltem az országgal, ha úgy tetszik. Ez tudom, nagyképűen hangzik, de valahogy...

Műsorvezető: - Nem.

Medgyessy Péter: - Valahogy a kisujjamban volt minden, ami az országban történik, olyan értelemben, hogy együtt éreztem azt, ami történik. És ebből következően volt, amit sikerként, volt, amit rosszul éltem meg. De mindig az a kézenfekvő és az az érthető, ami példaszerű, és ami ezáltal, mondjuk, követhető.
Mondok példát: én sikerként éltem meg azt, hogy Szegedig az autópálya perceken belül működőképes, és sikerként éltem meg azt, hogy, mondjuk, olyan módon lehet közlekedni, hogy a kapukat nem kell használni, és egy átalánydíjjal lehet utazni. Énszerintem ez egy jó dolog, ez a jó pillanataim közé tartozik. Mert nagyon sok emberen láttam, találkoztam emberekkel, beszéltem emberekkel, és azt mondták, hogy hát ez megváltoztatta az életüket, nagyon jó. Nem éltem meg sikerként azt, hogy a mezőgazdaságban az állattenyésztés problémáit nem tudtuk igazán megoldani. És nagyon sok ember foglalkozik állattenyésztéssel. Tehát nem lehet azt mondani, hogy itt egy két év, az csak siker, meg csak...

Műsorvezető: - Nem politikai számvetésre voltam kíváncsi. Az, hogy Önnek voltak sikerei, hogy voltak eredményei, ez nyilvánvalóan tagadhatatlan, hiszen dolgozott, és...

Medgyessy Péter: - Ez még önmagában nem biztosíték, hogy ha valaki dolgozik, hogy sikerei vannak.

Műsorvezető: - De, én azt gondolom, hogy azért annyira nem vetette el a sulykot, hogy csupa kudarcról lehessen csak beszélni, egyáltalán. Engem például jobban érdekel, amire utalt Ön a Friderikusz-féle nagy interjúban, azt egy picit árnyalnám. És ebben már konkrétumot is tudok kérdezni, hogy vajon az első időkben az Ön személyzeti politikája kellően radikális, kellően határozott volt-e? Magyarul: meg tudta-e fogni azt a közeget, amely, hát még a mai napig sem biztos, hogy olyan nagyon egységes kohéziót mutat? Most nagyon finoman fogalmaztam. És hogy ebben a politikai, szellemi hidegháborúban, amiben élünk, s amibe Ön belépett, vajon az Ön habitusa, Ön azt mondta, hogy nem érett meg a helyzet, az Ön habitusa kellően, nem akarok sértő szót mondani...

Medgyessy Péter: - Nem rám nézve lehet sértő...

Műsorvezető: - Igen, természetesen.

Medgyessy Péter: - Hanem a versenytársaimra, adott esetben.

Műsorvezető: - Igen, igen. Szóval kellően radikális volt-e, kellően...

Medgyessy Péter: - Agresszív volt-e?

Műsorvezető: - Agresszív-e, agresszív-e.

Medgyessy Péter: - Nyugodtan mondja ki! Mondja ki, mert a politikához hozzátartozik bizonyos agresszivitás. Én ezt belátom.

Műsorvezető: - Itt és most, vagy általában?

Medgyessy Péter: - Én azt gondolom, hogy leginkább itt és most. De azért a politikában benne van önmagában is egy kis agresszivitás. Csak, tudja, egy emberben egyszerre mindenfajta tulajdonság nem lehet meg. A béketeremtő és az agresszív nincs együtt. Nem lehet békét teremteni agresszívan. Lehet, de annak általában súlyos következményei vannak.
Énnekem más habitusom van, más értékeim, és ebből következően - ahogy ezt Ön is elmondta - más hiányosságaim, más gyengéim voltak. Én ezeket úgy éltem meg, hogy megpróbáltam magamból azt kihozni, amire úgy gondoltam, hogy az az értéke. És, persze, ebből következően, ha úgy nézzük, akkor ezért, valószínűleg ezért sikerült hozzájárulnom ahhoz, hogy megnyerjük a választásokat, az a fajta nyugodtság, higgadtság, konszenzusteremtő szándék, amit az emberek nagyon nagyra tartottak, pláne egy békétlen időszak után, és valószínűleg ez volt az oka annak aztán később, hogy - ha úgy tetszik - megbuktam. Mert ugyanez a konszenzusteremtő szándék nem lelt visszhangra, és ebből következően nem tudtam megcsinálni azt, amit igazán szerettem volna.

Műsorvezető: - Jóhiszeműen kezdett neki annak idején a munkájához, ahhoz képest, amilyen felismerésekre jutott aztán a két év végén?

Medgyessy Péter: - Hát nézzen rám! Elhihető rólam az, hogy nem jóhiszeműen kezdtem el...

Műsorvezető: - Jóhiszeműbben kezdte el, mint amit a helyzet sugallt?

Medgyessy Péter: - Biztos. Igen. Jó, értem, ez egy más típusú kérdés. Nem értettem pontosan a kérdését, azért viccelődtem. Eljutottam...

Műsorvezető: - De most már pontos a kérdés.

Medgyessy Péter: - Igen. Teljesen igaza van, persze! Másként értékeltem a helyzetet. Ez igaz. Van nekem egy nagyon kedves barátom, ha nem tűnik nagyképűségnek, hadd meséljem el. Van egy nagyon kedves barátom, egy nagyon bölcs öregember. Talán nem haragszik meg, ha azt mondom róla, hogy öregember, mert 96 éves. És azt mondta nekem amikor az elején elkezdtem a munkámat, hogy tudod, te, Péter, te nagyon jó miniszterelnök lennél. Hallgatott egy kicsit, és azt mondta: Svájcban.
Most nagyon hízelgő, nagyon érdekes dolog, de azért mutatja a realitást is a valóság és egy olyan törekvés között, amit az emberek egyébként úgy általában szerettek, csak konkrétan nem mindig.

Műsorvezető: - Németh László II. József című darabjában azt mondja II. József, hogy ha nem ebben a konzervatív, ebben az elmaradottan gondolkodó, hallatlan fedett homlokú Ausztriában fogok neki ahhoz, amit akarok, meg akarok csinálni, hanem Franciaországban, akkor Franciaországban elmarad a forradalom. Mondja Németh László.

Medgyessy Péter: - Igen. Egyébként véletlenül ez egy olyan értelemben is érdekes mondás, amit mondott, mert valahol a számomra egy szimbólum, hogyha egy császárt úgy hívnak, hogy „Kalapos Király”. Valószínűleg érti, hogy mire szeretnék kilyukadni ebből az egészből, hogy énbennem mindig volt egy olyan habitus, hogy én egy civil miniszterelnök szeretnék lenni. Én nem szeretnék nagyon más lenni, mint ami voltam korábban. Ezt nagyon sokan nem értették, nagyon sokan szerették. De hát így vagyunk mi mindannyian, hogy van, aki szeret bennünket, és van, aki nem annyira.

Műsorvezető: - Csak azért, mert szerintem egy hónappal a kázus után rendeztem meg, illetve akkor mutattuk be a II. Józsefet, és ez az egész helyzet rendkívülien párhuzamos volt.

Medgyessy Péter: - Így van.

Műsorvezető: - Fölírtam azért én magamnak egy-két olyan kérdést, ami, amit, hát megkockáztatnék. Mi az, amit föláldozott ezért a két évért? Mert azért gondolom, hogy valamennyire megborult az a normális polgári élete, amelyben addig élt.

Medgyessy Péter: - Igen. Amit igazán fel kellett áldoznom, az a családi és baráti élet. Ugye, nyilvánvaló, hogy az időbeosztás oly mértékben megváltozott az életemben, hogy én haza csak hálni jártam, ahogy ezt mondani szokás. Hazamentem, köszöntem a feleségemnek, három percben meghallgattam, hogy mi történt vele, és már mentem aludni. Ő nagyjából tudta, hogy velem mi történt, mert az eléggé közismert volt.
A gyerekeim, akiket nagyon szeretek, nagyon keveset kaptak belőlem. Mondhatja azt, hogy persze, lehet, hogy szerencsések emiatt, hogy keveset kaptak belőlem, de én azért úgy képzeltem, hogy én azért tudnék nekik valamit adni. De hát nem tudtam adni, sem a nevelt lányomnak, sem a két gyerekemnek.
Aztán nem nagyon tudtam igazán a barátaimmal sem foglalkozni, és azért a barátság is olyan, tudja, hogy ha az ember nem fényezi, nem ápolja, nem dédelgeti, akkor azért az előbb-utóbb egy kicsit kopik. Mert hiszen úgy érzi a másik, hogy hát akkor nekem ez már nem is olyan fontos, hogy én beszéljek vele, vagy találkozzam vele. Tehát, ha úgy tetszik, úgy egészében véve természetesen a magánéletem volt az, ami ennek a kárát látta.

Műsorvezető: - Meg aztán, amit Ön mondott, meg is változtatja a barátságot, viszonyt, hogy miniszterelnöknek szólítják, vagy szólítható. Az ember egészen másképp lép oda egy valakihez, aki éppen volt, van, vagy lesz miniszterelnök, habár a lesz, az nem, de ha éppen az, akkor azért az nagyon-nagyon transzformálja a hangulatot.

Medgyessy Péter: - Így van. Pontosan így van, és örülök is, hogy erről az oldalról közelítette, hogy inkább a másik oldalból vett gátlásokat. Tehát én nem hiszem magamról azt, hogy én megváltoztam az alatt az időszak alatt. Én úgy gondolom, hogy én ugyanúgy viselkedtem, ugyanúgy beszélgettem, ugyanúgy haragudtam, vagy örültem dolgoknak. De a partnerek, akikkel nap, mint nap találkoztam, akikkel beszélgettem, őbennük kialakult egyfajta gátlás, ez így igaz.

Műsorvezető: - És a lemondása utáni időszakban mifajta csalódásai, most nem a politikai szférában, a magánszférában csalódásai, illetve, ugye, hát örömei, mert lehetséges, hogy hozamai is voltak ennek, emberi hozamai, úgy gondolom.

Medgyessy Péter: - Tudja, én egy ilyen optimista lélek vagyok, úgyhogy kezdem a második részével, azzal, hogy milyen öröm ért. Nem is egy, hanem több telefont kaptam olyan emberektől, akikkel két-két és fél éve nem beszélgettem. És azt mondták, hogy te, Péter, te, tudjuk, hogy annyira elfoglalt voltál, de nekünk nagyon fontos az, hogy veled mi van. Üljünk le most egy ebédre vagy egy vacsorára! Két éve nem is láttam, nem is beszéltem velük. De ez nagyon jólesett...

Műsorvezető: - Nem érezte ezt olyannak, mint ha kondoleáltak volna?

Medgyessy Péter: - Volt olyan is, persze. De azért, tudja, azért ez egy jó dolog, ez egy jóérzés. Nem kondoleálni akart. Egyszerűen akart velem egy kicsit beszélgetni. És úgy érezte, hogy akkor az tolakodás, merthogy látta, hogy mindenfajta gondja van az embernek, meg minden, és talán, talán most békén kell hagyni. De amikor már van ideje, akkor jó felvenni a telefont, és azt mondani neki, hogy... És tudja, adott esetben egy kondoleálás is jóleshet az embernek. Mi most ezt úgy kezeljük, hogy hát igen, szóval ez valami borzasztó dolog. De hogyha az emberben van egy együttérzés, és azt mondja, hogy te, én megéltem veled együtt azt, ami történt. Azért az olyan, az egy emberi dolog. Tehát azzal nincsen semmi baj. Nem kell szégyellni azt, hogyha valakinek van egy fájdalma. Mint ahogy az örömet sem kell szégyellni. Mi olyan emberek vagyunk, hogy nem szeretjük mutatni azt, hogy valami, talán Önök, művészek egy kicsit másként vannak...

Műsorvezető: - Ne higgye!

Medgyessy Péter: - De a politikus emberek valahogy olyanok, hogy nem szeretik kimutatni az érzelmeiket. Miért ne lehetne? Miért ne lehetne az embernek öröme és fájdalma?
Na most, visszatérve, tehát voltak kedves és jó élményeim. És persze, előfordul a Parlament folyosóján, hogy olyan képviselővel találkozom, aki, hát ott bokázott ezelőtt egy fél évvel, egy évvel, hogy egy mondat erejéig tudjon velem beszélni és kezet szorítani, és most jó esetben, hogyha visszaköszön. Ilyen is van.

Műsorvezető: - Ilyen látványosan történik ilyesmi?

Medgyessy Péter: - Hát, nézze, ilyenkor az ember érzékenyebb.

Műsorvezető: - Persze, persze!

Medgyessy Péter: - Tehát lehetséges az, hogy mondjuk, ha Ön kívülállóként ezt nézné, akkor talán nem tűnne fel. De egy olyan ember, egy érzékenyebb ember, az ezt így érzékeli. Azt mondtam, hogy hát, ilyenek. Hát van ilyen, van olyan, és most mit tudok vele kezdeni? Nem érdemes túl sokat foglalkozni vele. De regisztráltam magamban azt, hogy hát azért ez egy ilyen ember.

Műsorvezető: - Beszéljünk a jelenéről és a jövőjéről! A cinikusabb, vagy ha úgy tetszik, nyeglébb közmegítélés azt mondaná az Ön esetében, hogy hát mi történt? Hát nem történt semmi. Végül is Ön méltóságát nem vesztette, hitelén igazán nem esett olyan nagy csorba. Van ilyen, hogy kormányváltás van, az Ön vagyonnyilatkozata alapján Ön nyugodtan visszavonulhatna, békésen élhetne, és nem kellene soha többé az urakkal és a hölgyekkel egy követ fújni, vagy akár egy tálból cseresznyézni. Ennek ellenére Ön közéleti, sőt, közhasznú szerepet vállalt, amit fölajánlottak, és hát aztán ennek van egy következő lépése is, hogy mennyi idő az, amikor Ön igazolni tudja, hogy ez nem egy kirakat állás, hanem hogy ennek valóban konkrét hozamai vannak. Mert nyilván ez is benne van, hogy na, kapott a Medgyessy egy ilyen nemzetközi nagyköveti címet, és akkor majd evvel ellesz, és akkor utazgathat, és jól van, megfogtuk a kezét, és azt mondtuk: köszönjük. Miközben én tudom, hogy Ön nem így gondolja ezt, és nem is így gondolta, amikor elvállalta.

Medgyessy Péter: - Nem. Én azt látom, hogy a világban azok az emberek, akik korábban fontos feladatokat végeztek, vagy fontos funkciókat töltöttek be, azok nem feltétlenül tűnnek el a porondról. Tehát megpróbálnak valamilyen értelmes dolgot csinálni. Nekem modell, mondjuk, az Amerikai Egyesült Államok volt politikusainak a sorsa. Nézze meg, hogy például Jimmy Carter az utódai kérésére hány nemzetközi missziót végzett el. A világ egyes pontjain válság volt, vagy az amerikai érdekeket kellett képviselni, el kellett menni, el kellett magyarázni, hogy miért ilyen a politika, mit akarnak csinálni. Most nem is beszélek olyan népszerű személyiségekről, mint Kissinger, vagy Madeleine Albright volt külügyminiszterek, akik nagyon sok ilyen feladatot végeznek el, de Európában is ez egyre inkább szokás. Szóval francia politikusok, olasz politikusok, volt nagyon fontos posztot betöltött politikusok használják a nemzetközi kapcsolatrendszerüket.
Tudja, ez úgy van, hogy az ember az élete során összegyűjt egyfajta bizalmi és ismertségi tőkét. Járja a világot, találkozik sok mindenkivel, aztán kialakul egy kontaktus. A politikai életben ez körülbelül úgy van, hogy az ember bekerül egy klubba, vagy nem kerül be egy klubba. A klubba nem könnyű bekerülni. Kell tudni megérteni a másikat, kell érdekeljen az, hogy mit mond a másik, miért úgy közelíti, egyszerűen és röviden kell elmondani, hogy mit szeretnék, és kellenek emberi kapcsolatok, egyszerűen.
Ez ilyen egyszerű: emberi kapcsolatok kellenek. Én ezeket kialakítottam magamban, és azt mondtam, hogy ha egy ilyenre kérnek, akkor miért ne csinálnám? És hogy ez az érzésem ne legyen, mint amit Ön is mondott, és ami természetesen bennem is megfordult, hogy hát, ez egy kedves gesztus, ugye, a volt miniszterelnökkel szemben, azt mondtam, hogy én nagyon szívesen ezt megcsinálom, nem fogadok el érte semmifajta fizetséget. Kifizetik a repülőjegyeket, természetesen, nem a saját zsebemre megyek el az Egyesült Államokba, tárgyalni a kereskedelmi miniszterrel. De semmifajta fizetséget nem fogadok el, azért, mert nem szeretném, hogy nekem tegyenek szívességet. Én nagyon szívesen szolgálom az országot, hasznosítom azt a kapcsolatrendszert, azt az ismeretséget, ami kialakult, tényleg sok helyen szívesen fogadnak, talán azt is megkockáztatom: minden helyen, ahol eddig jártam, szívesen fogadnak. És hát ez ne vesszen kárba. Én ezért vállaltam el. Meg, tudja, én azért túl energikus, meg - már elnézést a megjegyzésért - túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ne csináljak valami értelmes dolgot. Ezért gondoltam azt, hogy egy ilyet szívesen elvégzek.

Műsorvezető: - Én ezt megértem, és feltételezem, hogy nem egy pszeudo-feladat ez, bár ennek az eredménye úgy nem jöhet elő, mint mondjuk, egy EU-pénz megszerzése, mert ez nagyon informálisan, gondolom, tulajdonképpen ilyen finom lobbyzás ez...

Medgyessy Péter: - Igen.

Műsorvezető: - Ugye, finom figyelemfelhívás, hogy bizonyos körök bizonyos helyzetekben rokonszenvezzenek a mi törekvéseinkkel. Ugye?

Medgyessy Péter: - Így van. Ugye, én nem döntéshozó vagyok. Egy döntéshozó, az adott esetben az Európai Tanácson elmondja azt, hogy én, mint Magyarország miniszterelnöke, ragaszkodom ahhoz, hogy a kisebbségek jogai az alkotmányban jelenjenek meg. Döntéshozó vagyok, egy országot képviselek, elmondtam a véleményemet, muszáj figyelembe venni.

Műsorvezető: - Figyelembe is vették.

Medgyessy Péter: - Figyelembe is vették. Nagyon-nagyon komoly lobbymunka volt a mögött is, hogy én egyenként a köztársasági elnökökkel, miniszterelnökökkel leültem, hogy meggyőzzem őket arról, hogy csinálják meg. De azért nem nagyon tehették meg azt, hogy fittyet hányjanak, és azt mondják, hogy hát, egy kis ország, vagy egy közepes ország miniszterelnöke ezt akarja, nem érdekes.
Most más helyzetben vagyok. Most nem döntéshozó helyzetben vagyok, most tehát sokkal inkább arra kell építenem, hogy az én meggyőző erőm, az érveim, a kapcsolatrendszerem, az a fajta intim beszélgetés, ami, bizony, a politikai életben is nagyon fontos, az hogyan segíti azt, hogy megértessem a magyar szándékokat. Hogy el tudjam magyarázni, hogy miért szeretnénk mi olyan rendszert, mondjuk, az európai pénzek elosztásában, amilyet szeretnénk. Valóban megoldható-e ez a probléma a nélkül, hogy a nagybefizető országok nehéz helyzetbe kerüljenek, és a többi, és a többi.
Ez egy kicsit nehezebb, mert itt nem, itt nekem nem súlyom van, hanem emberi szimpátiák vannak, érvek vannak, fontos mondanivaló lehet, ezt kell most valahogy értelmesen, ha úgy tetszik, művészien kihasználni az ország érdekében. Ezt...

Műsorvezető: - Ördög tudja, hogy melyik az, amelyik nyomatékosabb, hathatósabb, mert nagyon sokszor van, hogy valahol jó helyen egy jó mondat valamire fölhívja a figyelmet, és az indít el valamit.
Ez azt is jelenti, hogy az Ön kapcsolataiból származó információkkal adott esetben ellátja az utódját?

Medgyessy Péter: - Természetesen. Ennek akkor van értelme, hogyha valamifajta értelmes nemzeti érdeket, adott esetben egy kormányzati érdeket is szolgál. Általában a nemzeti érdek, én azt gondolom, és a kormányzati érdek nagyon kell hasonlítson egymáshoz, vagy egybe kell essen. Adott esetben lehetséges, hogy a nemzeti érdek még szélesebb is, mint a kormányzati érdek. Tudok erre is példát, mondjuk, a népszavazás kérdésében én úgy látom, hogy picikét a kettő divergálta egymást.
De nem akarok elkalandozni. Csak azt akarom mondani, hogy egy ilyen helyzetben nyilvánvaló, hogy az ember, ha fontos ügyekről van szó, akkor felhívja az utódját, és megkérdezi, hogy akkor ebben így hogy tudok segíteni? Mi legyen itt az az álláspont, amit elmondok a luxemburgi miniszterelnöknek?
Hadd mondjam ezt a konkrét példát! Nemrég jártam Luxemburgban. Kicsi ország, sokan azt mondják, á, hát nem számít, nem érdekes, pici ország. Hát, a világ leggazdagabb országa, azért azt hozzáteszem. De nem is ez az érdekes, hanem olyan tekintélyes vezetői vannak, akikre nagyon odafigyelnek Európában és a világon, és miután egy rotációs rendszer van, tehát váltják egymást az elnökök Európában félévenként, a következő félévben Luxemburg miniszterelnöke lesz Európa elnöke. Márpedig ez egy létfontosságú időszak, mert most fog eldőlni az, hogy mennyi pénzt fog kapni Magyarország 2007. és 2013. között.
Én egy informális ebéden lehetőséget kaptam arra, hogy a volt kollegámnak, Gyurcsány Ferenc mostani kollegájának elmondjam azt, hogy mi hogyan gondolkodunk erről, és érveket mondtam. Nyugodt körülmények között ellátogattam Luxemburgba, leültünk, és el tudtam neki mondani. Ez nem egy rohanós beszélgetés volt, ahol mindenkinek be van osztva, hogy mit kell elmondani, leírják neki a papírra a kollegák, gyorsan elmondja, és kicserélik egymás véleményét, és már szaladnak is, ez egy nyugodt, baráti, emberi beszélgetés volt. Ennek is van egy értéke: nincs olyan súlya, mint a hatalmon belül, viszont van egy emberi oldala, ami meg hát jól hasznosítható.

Műsorvezető: - Gondolom, olyan információkat is hozhat, hogy ez és ez a politikus, aki most döntéshelyzetbe kerül, vagy akivel tárgyalni fog, ilyen és ilyen, ezt és ezt szereti, ezt és ezt nem szereti. Nagyon fontos a kommunikációnak a stílusa, gondolom, a politikai, nagypolitikai, európai politikai életben. Nem?

Medgyessy Péter: - Abszolút így van. Bármennyire is egyébként nem feltétlenül így látszik, de hát a politikusok is azért emberek, valami habitusuk van. Az egyik például a nagyon udvarias formát szereti, a másik a nagyon őszinte formát szereti. Ha valaki az őszinte stílust kedveli, annak a túl udvariaskodó, túl körmönfont, nyakatekert mondatok és gondolatok nagyon nehezen kezelhetők. Ha a velem szemben ülő felé ezt a stílust közvetítem, lehet, hogy nem érek el vele sikert, mert az illető nem is bírja kivárni, ameddig én elmondom a körmönfont gondolataimat és szándékaimat. De ha én tudom azt, hogy ő egyenesen, világosan szereti ezeket a megfogalmazásokat, és ugyanilyen egyenesen válaszol, az nagy előny, nagy lehetőség. Hát ilyen dolgokat is érdemes hasznosítani. Pontosan így van. Ez nem, ez egy normális dolog, hogy az ember figyel a másikra, hogy kitapasztalja a viselkedését, kitapasztalja a gondolkodásmódját. És a kommunikációban ezen is, ezzel is lehet segíteni, hogy jól értsék egymást.
Nekem van egy nagyon kedves kollegám, aki ott dolgozott mellettem az elmúlt időszakban, és angolul elég tűrhetően beszél. És azt mondta nekem, hogy tudja, elnök úr, énnekem végül is nem olyan nagyon fontos az, hogy én nagyon jól beszéljek, és csiszoltan beszéljek angolul. Ugyanis nekem a kommunikáció annyit jelent, hogy értse a másik, hogy mit akarok mondani. És ezt lehet, hogy egy egyszerű angollal is el tudom érni. És az embernek ez olyan, nekem olyan megkapó volt, hogy végül is tényleg ez a dolog lényege - a kommunikáció két ember közötti kontaktus, vagy egy ember és sok ember közötti kontaktus -, hogy rá tudjon érezni az a partner, hogy mit is akarok. Ha evvel lehet segíteni, hogyha ez segíti a tárgyalások eredményességét, és ezáltal segíti egy ország érdekeit, mondjuk, hogy sikeres legyen egy ilyen megbeszélés az Európai Unió elnöke és a magyar miniszterelnök között, hát akkor ezt miért ne segítsem, miért ne csináljam?

Műsorvezető: - Ha már az emberekről esett szó, bár mást akartam kérdezni, de most akkor ezt kérdezem, Ön azért jobban szeret egy vagy két emberrel kommunikálni, mint egy tömeggel. Tehát kevésbé élvezetes az Ön számára, amikor nagy tömegekhez szólhat - feltételezem én. De lehet, hogy tévedek.

Medgyessy Péter: - Nem, nem, én azt hiszem, hogy nem téved. Bár meg kell mondjam, hogy ez alól is volt kivétel, mert az a kampány, amit a választási időszakban én végigcsináltam, az azt bizonyította, hogy azért én talán meg tudom találni a hangot nagyobb tömegekkel is. És nagyon...

Műsorvezető: - De hogy élvezi-e?

Medgyessy Péter: - Azt nagyon élveztem. Azt nagyon élveztem.

Műsorvezető: - Igen?

Medgyessy Péter: - De igaza van, hogy alapvetően a habitusom inkább az ilyen, kicsit intimebb beszélgetés, egy-kettő, öt-tíz emberrel.

Műsorvezető: - Tehát „igét hirdetni” szeret-e Ön?

Medgyessy Péter: - Nem. Nem is az a természetem. Nem is az a természetem, már csak azért sem, mert sokkal kétkedőbb típus vagyok. Saját magamban is több kételyem van. Az, akinek magában semmifajta kételye nincs, az nagyon könnyen „hirdet igét”. Az kimondja az igazságot, körbenéz diadalittasan, és megállapítja, hogy mindenki egyetért vele, és ez nagyon jó. És lehet, hogy olyan mély hatást tud gyakorolni az emberekre, hogy egy darabig ők is azt érzik, hogy egyetértettek vele.
Én szeretek a másik szemébe nézni. Énnekem kell a kontaktus. Én nagyon sokáig tanítottam, hát majdnem húsz évig, több mint tizenöt évig tanítottam a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, nem főállásban, hanem mellékállásban. Nagyon sok tanítványom jött ki, különböző fontos helyekre kerültek. Én ott, az előadásokon azt élveztem, hogy az első három sorban ültek azok, akiket igazán érdekelt az, amit mondok. És volt egy személyes kontaktusom az emberekkel. Nem is nagyon próbálkoztam azzal, hogy az utolsó sorban, egy kicsit rövidlátó is vagyok egyébként, azt bevallom, de nem is nagyon próbálkoztam, hogy az utolsó sorban ülőkkel is ezt a kontaktust létrehozzam. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy feszült csend alakult ki. Mert sikerült szépen, lassan felépíteni azt a hangulatot, amivel lehet beszélni.
De igaza van, én a nagy, ilyen nagyrendezvényeket, a nagy színészi produkciókat én nem igazán kedvelem, nincsenek meg hozzá az adottságaim.

Műsorvezető: - ... azt mondatta el velem most, hogy talán ez az első három sor, ennek az első három sornak a csillogó szemei hiányoztak az Ön környezetéből, talán ezért nem eszkalálódott a figyelem jobban.
Térjünk vissza azonban az utódjára. Nyilvánvaló, hogy politikai tereken, de még az én közegemben is, folyosókon nagyon pikáns Gyurcsány Ferencnek a viszonya Önhöz, és fordítva. Ugye, akkoriban, amikor a, mielőtt a váltás történt, voltak bizonyos nézet- és hangulatkülönbségek, legalábbis a sajtóban ezt lehetett olvasni.

Medgyessy Péter: - Én azt gondolom, hogy ezek ugyanolyan normális emberi viszonyok, és ugyanúgy hullámoznak, mint ahogy két ember, két barát, vagy két ismerős között a viszonyok hullámoznak. Gyurcsány Ferenc egy tehetséges fiatalember, én ezt több alkalommal elmondtam. Én voltam az, aki úgy éreztem, hogy meg kell adni neki a lehetőséget arra, hogy mutassa meg a képességeit, mert ő tanácsadóként nagyon jó volt, sok mindent segített nekem, a kampány idején is, meg a miniszterelnökségemnek az idején is, de láttam, hogy személyes politikai ambíciói vannak. És azt gondolom, hogy akinek van ilyen, annak lehetőséget kell adni, hogy kiélje.
Én figyelemmel kísértem a magyar történelmet az elmúlt 20-25 évben, és azt láttam, hogy minden első számú vezető rettenetesen irtózott attól, hogy a saját utódját kinevelje, hogy a saját utódjának pályát adjon, hogy a saját utódját segítse, felemelje, bátorítsa.

Műsorvezető: - Volt ilyen szándéka már az első időben?

Medgyessy Péter: - Hadd mondjam el, hogy hogy érzem. Én nem gondoltam, ugye, ilyenkor az ember, persze, utólag mindig meg tudja magyarázni, hogy mit miért csinált. Én egyet tudok mondani, hogy én úgy gondoltam, hogy én nem lehetek olyan, mint az elődeim voltak. Énnekem nem elnyomni kell a körülöttem lévő tehetséges embereket, hanem pályát adni. Én nem jelölhetem ki azt, hogy X. vagy Z. legyen az utódom. Mert én sokkal mélyebben hiszek a demokráciában, mint ahogy egyik-másik nagyon demokrata barátom hisz benne. De úgy gondolom, hogy nekem az a kötelességem, mint miniszterelnöknek, hogy adjak egy pályát azoknak, akik jöhetnek majd utánam. És ilyen értelemben tényleg volt egy tudatosság bennem. És erre a pályára szerettem volna Gyurcsány Ferencet is ráhelyezni.
Azzal, hogy én azt mondtam neki annak idején, hogy Feri, döntsd el, hogy te tanácsadó akarsz lenni, vagy politikus! Mert egyszerre a kettő nem lehetsz. Az nem működik, hogy politikusként lépsz föl, egyébként pedig az én súgóm vagy. És ő nagyon korrektül azt mondta, hogy igazam van, mert én azt mondtam neki, hogy én úgy látom, hogy neked olyan kvalitásaid vannak a politikához, talán jobb lenne, ha nem tanácsadó, hanem politikus lennél. És így került be a kormányba, ugye, ifjúsági és sportminiszternek. Tehát ilyen értelemben volt közöttünk egyfajta normális emberi, nem baráti, de bizonyos értelemben intim viszony. Hiszen beszélgettünk olyan dolgokról, amik azért a jövőt érintik.
Aztán volt olyan időszak, amikor én úgy éreztem, hogy ezek az ambíciók talán túl gyorsak, talán túlságosan feszítőek. Lehetséges, mondhatja azt, hogy bennem is előbújt az, ami egyébként minden vezetőben, hogy tudniillik, hát azért a lehetséges utódokat egy kicsit szigorúbban nézem.

Műsorvezető: - Még itt vagyok! A még itt vagyok.

Medgyessy Péter: - Igen. Hát, igen. Igen, egyébként speciel ráadásul még tényleg ott is voltam.

Műsorvezető: - Én sem szeretem, hogyha a színészek egymást rendezik.

Medgyessy Péter: - Igen. Szóval, tehát..., és akkor egy kicsit feszültebbé vált a viszonyunk. És aztán én azt gondolom, hogy ezt elég tisztességesen megbeszéltük egymással. Több alkalommal leültünk, és én is elmondtam, hogy én hogy látom, és ő is elmondta. És ma is azt gondolom, hogy az a bizonyos történés, amiről szintén, ha lehetne, akkor, vagy nem szintén, hanem arról nem nagyon szeretnék beszélni, de amiről én azt mondtam, hogy úgy érzem, hogy ez volt sok, abban Gyurcsány Ferencnek nem volt része. Gyurcsány Ferenc ennek a - elnézést a csúnya kifejezésért - haszonélvezője lett.

Műsorvezető: - Mi nem tudtuk.

Medgyessy Péter: - De ő nem volt ebben benne. Ő nem kezdeményezte ezt. Ő nem mozgatta ezt az egész történetet. Őneki nagyon erős ambíciói voltak, de én úgy éreztem, hogy ezek az ambíciók, ezek értelmesen korlátok között tarthatók, és ugyanakkor szerettem volna neki ezt a pályát segíteni. Úgy alakult az élet, hogy hát felgyorsultak az események. Akkor ezt nem láttam ilyen - idézőjelben - „bölcsen”, mint ahogy most látom, akkor egy kicsit fájdalmasabb éltem meg, természetesen. Ma, egy kisebb távolságról nézve ezt a dolgot, azt mondom, hogy én abban bízom, hogy ez a javára válhat, mondjuk, ennek az általam kedvelt baloldali és liberális gondolkodásnak, politikának, és elindított egy folyamatot.

Műsorvezető: - Miniszterelnök Úr! Magam, és gondolom, a kedves nézők is nagy örömmel tapasztalják azt, hogy Ön nyugodt, kisimultak a vonásai, ismét valamifajta harmónia és kellem szállta meg a személyiségét, ami a politikai életre továbbra sem nagyon fog hatni, de azt gondolom, hogy talán az emberek örülnek majd ennek. Nagyon szép karácsonyt kívánok Önnek és a családjának! És az ambíciói, azok, bár Ön azt mondtam, hogy fiatalember, hát térüljenek meg eredményekben! És köszönöm szépen, hogy eljött hozzánk!

Medgyessy Péter: - Én köszönöm, és én szeretnék nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni mindenkinek, aki nézi ezt a televíziós műsort, meg akik nem nézték, de akik ugyanúgy megérdemlik, hogy jó és nyugodt pihenésük, és jó ünnepük legyen.