2004. november 11., csütörtök
Interjú az Inforádiónak
Medgyessy Péter Párizsból adott interjút az Inforádiónak, amelyben kifejtette véleményét a kettős állampolgárságról tervezett népszavazásról.
Műsorvezető: A volt miniszterelnök Medgyessy Péter nemzeti kerekasztal tárgyalásokat tartana szükségesnek a kettős állampolgársággal összefüggő népszavazás előtt. A politikus az Info Rádiónak adott interjújában mindkét politikai oldalt felelőtlennek nevezte a kérdésben. A részletekről Németh Zoltán kérdezte Medgyessy Péter volt kormányfőt.
Medgyessy Péter: Sajnos én úgy látom, hogy itt felelőtlenek párbeszéde folyik, sőt, lehet, hogy ennél rosszabb. Tulajdonképpen felelőtlen módon elbeszélnek egymás mellett a felek. Én csodálkozom és nem is értem azt, hogy hogy nem jutott eszébe egyetlen félnek sem, hogy kezdeményezzen egy nemzeti kerekasztalt ebben az ügyben. Ugyanis, legyünk egészen őszinték, ha van olyan téma, ami a nemzeti kerekasztal kérdéshez tartozik és most teljesen mindegy, hogy hogy nevezzük, de a dolog lényege az, hogy egy nemzeti konszenzust igényel, akkor ez az. Olyan témákról beszélnek különböző felek, amikről nem tudják, hogy micsoda. Őszintén szólva nincs tisztázva, hogy mit értenek kettős állampolgárságon. Ez bizony megérdemelne egy tisztességes tárgyalást a politikai pártok jelenlétében és – hozzá kell tennem természetesen – az érintett határon túli szervezetek jelenlétében.
Riporter: De tulajdonképpen az ellenzéki pártok már javasoltak egy négypárti egyeztetést, amelyre mind a négy fél nyitott.
Medgyessy Péter: Ez nem négypárti – bocsásson meg – ez nem négypárti egyeztetés. Ez nem egyszerűen Magyarországi ügy. Hát azért itt a határon túli magyarság kérdéséről és jövőjéről is szó van. Meg természetesen a négy pártról is. Meg a civilszervezetekről. Miért nem lehet végre egyszer megérteni azt, hogy nem lehet a pártoknak kisajátítani ügyeket és egymással jól elveszekedni a helyett, hogy nemzeti kérdésekben megpróbálnának egy szót érteni.
Riporter: A Magyar Állandó Értekezlet az egy megfelelő fórum lehet ön szerint?
Medgyessy Péter: Az egy lehetőség, de a Magyar Állandó Értekezlet az ugye valójában egy ünnepélyes ülés. Én ezt már néhányszor végig csináltam, ahol mindenki elmondja a magáét, előre felkészítik a dolgokat. Ez ugye a párbeszéd szempontjából azért legfeljebb csak egy végpont lehet. Én azt hiszem, hogy bizony, igencsak felelősen kellene ebben a kérdésben viselkedni, végre ki kéne tárgyalni, ki mit ért a kettős állampolgárság alatt, milyen jogokkal jár és nem először szavazni és utána tartalmat adni neki. Ez valami egészen elképesztő, amit a magyar politikai élet megint produkál őszintén szólva. Úgy hogy én, személy szerint, úgyis mint erdélyi magyar, vagy Erdélyből elszármazott magyar, elvárnám azt a magyar politikai élettől, hogy vegyék a fáradtságot, üljenek le egymással beszélgetni és én a politikai élet alatt nemcsak a négy pártot értem.
(Németh Zoltán, Inforádió)
