Volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő

2004. október 28., csütörtök

Kitüntették a Medgyessy Pétert Monte-Carlóban

Magyar Rádió

Monte-Carlóban, a mini Davosnak is nevezett világgazdasági fórumon járt Medgyessy Péter. A nemrég lemondott kormányfő ezzel gyakorlatilag megkezdte azt az utazó nagyköveti tevékenységet, amelyről Gyurcsány Ferenccel állapodott meg.

A volt miniszterelnök egyben magas rangú kitüntetésben is részesült.

- A világgazdasági csúcstalálkozót szervező alapítvány díját kapta meg.

- Az alapítvány és a monacói herceg hozta létre ezt a díjat. Olyan embereknek adják, akik a térségük prosperitásáért, az integrációért tesznek valamit. Megkapta a volt spanyol miniszterelnök, Aznar, megkapta a román miniszterelnök, megkapta Simon Perez és a magyarok közül pedig Göncz Árpád kapott egyedül ilyen díjat. Tehát én őszintén szólva nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a díjban részesültem.

- Mindjárt példáját is adta annak, hogy a saját területéért, a saját országa környezetéért dolgozik, hiszen Vuk Draskoviccsal, a szerb külügyminiszterrel folytatott megbeszélést legjobb tudomásom szerint.

- Három témáról váltottunk szót. Egyrészt arról, hogy Magyarország nagyon érdekelt abban, hogy hosszabb távon Szerbia az Európai Unió tagja legyen, hiszen több százezer magyar él a Vajdaságban. Beszélgettünk arról, hogyan lehet a következő években azt elősegíteni, hogy Magyarország és Szerbia között egy jobb gazdasági kapcsolat alakuljon ki. És végül a harmadik, de egyáltalán nem utolsósorban a magyarság sorsa Szerbiában, a Vajdaságban. Én úgy láttam, hogy abban egyetértünk a külügyminiszterrel, hogy valóban szükség van arra, hogy a szerb politika világosan elhatárolja magát ezektől a szélsőséges cselekedetektől.

- Mit szól ahhoz, hogy tolódik a biztosok kinevezése, tehát egyelőre nem állhat föl az Unió kormánya?

- Ezt a miniszterelnök úrnak és a külügyminiszternek kell egymással elrendezni, illetve az Európai Bizottsággal kell tisztázni ezeket a kérdéseket, ebben nekem nincs igazán kompetenciám.