2008. április 28-30.
Dr. Medgyessy Péter volt miniszterelnök hivatalos úton Kínában járt
Dr. Medgyessy Péter volt miniszterelnök, 2008. május 19-29. között, a Kínai Népi Diplomáciai Társaság meghívására hivatalos látogatást tett a Kínai Népköztársaságban Pekingben és Sanghajban és részt vett a „Magyar Évad” kantoni zárórendezvényén. Találkozott és megbeszélést folytatott Dai Bingguo államtanácsossal (miniszterelnök-helyettessel), Zhang Yesui első külügyminiszter-helyettessel, Yu Guangzhou első külkereskedelmi miniszterhelyettessel, a Kínai-Magyar GVB társelnökével, Guangdong tartomány kormányzóhelyettesével, Peking és Sanghaj főpolgármester-helyettesével, a Hainan és az Air China légitársaság, valamint a Sanghaj Constuction Corporation vezetőivel, látogatást tett a 210. évi Sanghaji Világkiállítás Koordinációs Hivatalában, előadást tartott a Szun Jat-szen egyetemen és kerekasztal-megbeszélésen vett részt a Sanghaji Külügyi Intézetben.

Dr Medgyessy Péter a kantoni egyetem rektorával
Útja során több alkalommal is interjút adott az írott és elektronikus kínai sajtó képviselőinek. Valamennyi kínai partnerét a magyar nép és a kormány együttérzéséről biztosította a több tízezer halálos áldozatot követelő szecsuáni földrengés miatt és sikereket kívánt az olimpia lebonyolításához.
Medgyessy Péter hivatalos kínai látogatása jól szolgálta a felső szintű kapcsolatok folyamatosságának fenntartásához fűződő magyar érdekeket. Szerencsés időzítésével, a tárgyalások baráti és nyílt légkörével hozzájárult ahhoz, hogy megerősítse a magyar kormány elkötelezettségét a Kínával való kapcsolatok erősítése iránt, és eloszlassa a tibeti határozat-tervezet parlamenti vitája következtében létrejött bizonytalanságot a kínai vezetésben. A látogatás egyben segített megszerezni a szükséges politikai-kormányzati támogatást néhány nagy jelentőségű, konkrét magyar projekthez.
A volt miniszterelnök pekingi és sanghaji tartózkodását a kínai meghívó fél fizette.
