2007. december 10.
Csökkenő adókkal kell a gazdaságot a növekedési pályára állítani
Medgyessy Péter szerint - ha csak ez az egyetlen megoldás - nem Istentől való elrugaszkodás a kisebbségi kormányzás. A volt miniszterelnök úgy vélte, hogy Európában és máshol a világban is volt és van erre precedens.
Ha nincs gazdasági növekedés és nem jönnek a reformok során beígért változások, akkor csak átmenetinek tekinthető a gazdaság egyensúlyának javulása - közölte a volt miniszterelnök a Duna Televízió Közbeszéd című háttérműsorában. Medgyessy Péter emlékeztetett arra, hogy a Bokros csomag idején az egyik nagy sikersztori az volt, hogy a gazdasági egyensúly javulása mellett a gazdaság növekedési pályája is megmaradt. Ma azt tapasztaljuk, hogy ez nem következik be- tette hozzá a volt kormányfő. Ahhoz, hogy ismét nőjön a gazdaság, bátran hozzá kell nyúlni az adókhoz és annak belső szerkezetét át kell alakítani. Véleménye szerint csökkenteni kell a bérekhez rendelt adókat, másokat lehet emelni, de összességében csökkenteni kell az emberek adóterheit, mert csak így fog növekedni a gazdaság - tette hozzá.
Medgyessy Péter az egészségügyi reformokkal kapcsolatosan elmondta: 3 feladatot tűzött ki maga elé a kormány: egyrészt növelni kivánta a járulékokból befolyt összeget és a járulékfizetők számát. Ez sikerült - de a volt miniszterelnök azt mondta, hogy ezt a sikert is rosszul kommunikálja a kormányzat. Második feladata kormánynak a kórházak átalakítása volt , de az itt hozott döntések szerinte nem voltak előkészítve. A legkevésbé sürgeti a kormányt a harmadik feladat, a biztosítási rendszer bevezetése - tette hozzá Medgyessy Péter, hisz még további szakmai egyeztetésekkel tudna támogatókat szerezni az átalakításhoz. A volt kormányfő azt javasolja, hogy sok orvosi szakmai szervezet, betegszervezet van a Magyar Orvosi Kamarán kívül - amely elutasította a változásokat - , ezekkel kellene további egyeztetéseket folytani a támogatások megszerzéséért.
Medgyessy Péter az egészségügyi reform kapcsán kialakult MSZP-SZDSZ feszültségről azt mondta, hogy Európában és a világban elfogadott a kisebbségi kormányzás intézménye. Ha az MSZP meg van győződve arról, hogy a párt saját elképzelései jobbak a kisebbségben lévő koalíciós partnerénél, akkor a koalíció egybentartásáért ne engedjen - tette hozzá a volt kormányfő. A népszavazás eredménye szerinte nem fog hatni a közös kormányzásra. A nép 2006-ban választott - ennek eredménye a mai koalíció.
Medgyessy Péter a Közbeszéd című műsor végén - mint a Duna Televízióért alapítvány alapító tagja és a kuratórium tagja azt mondta, hogy ma a Duna Televízió a legnézhetőbb televízió és eleget tesz annak a feladatának, amely a magyar kultúra ápolását, a magyarság összetartozást tűzte ki határon belül és kívül.
Forrás: Duna TV
