2007. március 27.
Vietnámba látogatott Medgyessy Péter
A 2002-ben elindított Új Ázsia politika jegyében és Magyarország vietnámi pozícióinak tovább erősítése céljából látogatott Medgyessy Péter volt miniszterelnök, utazó nagykövet hivatalos látogatásra Vietnámba.

Hivatalos találkozó Nguyen Tan Dung vietnámi miniszterelnökkel
A 90 milliós lakosú ország hatalmas gazdasági potenciállal és ambiciózus fejlesztési tervekkel rendelkezik. Vietnám GDP-je az utóbbi két évtizedben átlagban 8%-al emelkedett, 2006-ban 8,2%-ot produkált és a következő 5 évben 8,5% feletti átlagot jósolnak. Néhány iparága (rizs, kávé, borstermesztés) a világ élvonalába tartozik, a feldolgozóipar pedig rendkívül gyors fejlődés elé néz.
Más országok is igen intenzív érdeklődést mutatnak Vietnám iránt, amit bizonyít az az 1200 fős Euromoney által szervezett konferencia, amelyet a hivatalos látogatás idején szerveztek felsőszintű gazdasági és vállalati vezetőknek Hanoiban, Vietnám fővárosában. Magyarország nagy helyzeti előnnyel indulhat, mivel a hazánkban annak idején felsőfokú tanulmányait folytató diákok (közel 4000 fő) nagy része mára igen jelentős karriert futott be akár gazdasági akár politikai téren és ennek is köszönhetően a fogadókészség érzékelhetően barátságos és rendkívül nyitott.
A hivatalos látogatás alatt Medgyessy Pétert hivatalában fogadta Nguyen Tan Dung Vietnám miniszterelnöke, Vo Hong Phuc tervezési és beruházási miniszter és Bui Xuan Khu, az ipari miniszter első helyettese. A tárgyaló felek kölcsönösen tájékoztatták egymást hazájuk helyzetéről és az előttük álló kihívásokról. A vietnámi partnerek nagy érdeklődést mutattak a magyar átalakulási folyamat összefüggései iránt. Mint a volt miniszterelnök elmondta, a jó és a rossz tapasztalatokból egyaránt lehet tanulni, s azokat szívesen megismertetjük.
Medgyessy Péter felhívta a figyelmet, hogy a jó politikai kapcsolatrendszert eredményesebben kell felhasználni a gazdaság területén a két országnak. Ma már a hagyományos gazdasági együttműködés mellett a magas hozzáadott értékű, tudás intenzív iparágakra van szükség. A K+F, a technológia transzfer, közös vállalatok létrehozása és akár harmadik piacokon (Laosz, Kambodzsa) való közös együttműködés összekapcsolása nagy lehetőségeket rejt magában.
Medgyessy Péter több konkrét együttműködési lehetőséget is felvetett vietnámi partnerei számára. Magyarország mint európai hídfőállás, logisztikai és elosztó központként ideális lehet - mint más távol-keleti országok esetében is - az EU piacaira és a Balkánra bejutni szándékozó vietnámi cégek és vállalkozások számára. Az agráriumban a magyar termelési kultúra átadása, a technológia transzfer és a közös kutatások azok a területek ahol - mint ahogy a már beindított projektek (HAKI haltenyésztés és haltáp üzem) vagy a szándéknyilatkozati stádiumban lévő közös vállalkozások (kacsa és lúdtenyésztés) - potenciális lehetőségek vannak.
Az egészségügy területén a hagyományos termékeken (gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök) kívül ma már nagy perspektíva van egész rendszerek (pl. nővérképzés) transzferében. Emellett víztisztító berendezések és a szoftverkooperáció területén az adatbiztonsági rendszerek transzferjének lehetőségeire is felhívta vietnámi partnereinek figyelmét Medgyessy Péter.
A volt magyar miniszterelnök felvetette a hivatalos tárgyalásokon egy közös vietnámi-magyar üzleti tanács létrehozásának lehetőségét annak érdekében, hogy a két ország vállalatai jobban megismerhessék egymást. Kiemelt fontosságú lehetőségnek nevezte Medgyessy Péter az oktatás területén történő együttműködést. Vietnám számára a magyar oktatási színvonal megbízható és magas színvonalú, emellett jóval olcsóbbak a magyar egyetemek mint a hasonló színvonalú nyugat-európai vagy amerikai egyetemek. Vietnámi diákok önköltséges oktatása a magyar egyetemek számára üzleti lehetőség, míg az ország érdekeinek hosszú távon az emberi kapcsolatok további mélyítése jelenthet előnyt.
Ho Chi Minh Város (régi nevén Saigon):
Medgyessy Péter volt miniszterelnök Hanoiból Ho Chi Minh városba utazva folytatta tovább hivatalos útját. Ellátogatott a Ho Chi Minh Város szomszédságában, Binh Duong megyében lévő Dai Nam Történeti, Kulturális és Turisztikai Központba illetve a Song Than Ipari Parkba. A volt miniszterelnök látogatásához csatlakozott néhány, a térségben vállalkozási és együttműködési lehetőségeket kereső magyar kis- és közép vállalkozó, akik bíztató benyomásokat szereztek és a kooperációt célzó további találkozókat terveznek a Központ vezetőivel.
A volt magyar miniszterelnök, utazó nagykövet HCM városi hivatalos programját, a 8 milliós város főpolgármesterével, Le Hoang Quannal való hivatalos találkozóval kezdte. A majdnem Magyarországnyi népességű város, Vietnám GDP-jének 25-28%-át, exportjának harmadát adja. A főpolgármester kifejtette, hogy számon tartják azt, hogy Magyarország mindig Vietnám mellett állt a nehéz időkben is és több ezer kiváló szakember képzését is hazánknak köszönhetik. Dr. Medgyessy Péter volt miniszterelnök tájékoztatta tárgyalópartnerét arról, hogy több magyar vállalat is intenzíven érdeklődik és szándékában áll számos területen - infrastruktúra-fejlesztés, víztisztítás, csatornarendszer fejlesztés, IT és gyógyszeripar - megjelenni a vietnámi piacon, azon belül is főként HCM Városban.
A főpolgármester nagy örömének adott hangot, hogy ilyen intenzív érdeklődés van magyar részről és ígéretet tett arra, hogy minden törvényes támogatást megad annak érdekében, hogy minél több magyar, vagy magyar-vietnámi közös vállalkozás kapcsolódhasson be a városfejlesztési projektekbe.
A hivatalos program következő állomása volt az EuroCham (az EU-s tagállamok cégeinek érdekvédelmi kamarája Vietnámban) elnökével, Alain Canyval való tárgyalás. Ő egyben a világ egyik legnagyobb bankja vietnámi részlegének elnök-vezérigazgatója is.
Medgyessy Péter tájékoztatta partnerét a magyar vállalatok aktív érdeklődéséről a vietnámi és ezen belül is a HCM városi befektetések, vállalkozások beindítása iránt. Az EuroCham elnöke biztosította a volt magyar miniszterelnököt arról, hogy lehetőségeihez mérten minden segítséget - információnyújtás, tanácsadás, stb. - meg fog adni a magyar vállalkozásoknak.
A vietnámi gazdaságról és az ország előtt álló kihívásokról - objektív és a pénzügyi szakember szemével is adott elemzésének lényege további megerősítést adott azzal kapcsolatban, hogy most van a megfelelő időpont az európai és köztük a magyar cégeknek is megjelenni az országban. Ezt többek között a Halászati és Öntözési Kutatóintézet (HAKI) Caibe-ben meg is tette és az első vietnámi haltáp üzemük felavatására kérték fel Medgyessy Pétert és Nguyen Viet Thang vietnámi halászati miniszter-helyettest.
A volt miniszterelnök avatóbeszédében példaértékűnek nevezte a HAKI eddigi vietnámi tevékenységét (haltelepítés, ivadékellátás, stb.) és terveit a jövőt illetően. A vállalkozás korábbi sikereinek köszönhetően a ponty nagy népszerűségnek örvend az országban és ma már csak mint magyar hal él a vietnámi köztudatban.
Medgyessy Péter emellett látogatást tett az utóbbi években kimagasló - egyesek szerint már-már buborékszerű - eredményeket produkáló tőzsdén, valamint több vietnámi üzletemberrel is tárgyalásokat folytatott, melyek témája a közös vietnámi-magyar gazdasági együttműködés erősítésére irányult.
További képek a galériában
