2007. január 22., hétfő
Dr. Medgyessy Péter hivatalos látogatáson járt Indiában
Dr. Medgyessy Péter volt miniszterelnök, utazó nagykövet Kamal Nath, indiai kereskedelmi és iparügyi miniszter valamint az Indiai Iparszövetség (CII) meghívását elfogadva hivatalos látogatást tett 2007. január 14-21. között Indiában*.
Dr. Medgyessy Péter felszólal a The Partnership Summit 2007 elnevezésű bangalori konferencián
Újdelhi tartózkodása alatt meghívott vendégként felszólalt az akkor ülésező GVB nyitóülésén és az Indiai Iparszövetség (CII) által a magyar delegáció részére szervezett konferencián. E mellet Újdelhiben hivatalos megbeszéléseket folytatott, Anand Sharma külügyi államminiszterrel és Kapil Sibal tudományos és technológiai miniszterrel. Bangalorban, az évente megrendezésre kerülő „The Partnership Summit 2007” elnevezésű, több mint ezer indiai és külföldi magas szintű állami és gazdasági vezető részvételével zajló konferencia egyik kiemelt meghívottjaként angol nyelvű előadást tartott mintegy 700 ember előtt. Előadásának témája India és Európa válaszai a globalizációs kihívásokra a XXI. században. A konferencia margóján, a volt miniszterelnök az Indiai Iparszövetség elnökének személyes meghívására előadást tartott Magyarország aktuális gazdasági helyzetéről és kihívásairól a tiszteltére szervezett üzletember ebéden. Dr. Medgyessy Péter emellett kétoldalú tárgyalást folytatott Bangalorban Kamal Nath, indiai iparügyi és kereskedelmi miniszterrel és a magyar-indiai gazdasági együttműködés további lehetőségeinek bővítésére látogatást tett vezető indiai vállalatoknál.
Dr. Medgyessy Péter az indiai vezetőkkel folytatott megbeszélésein és az újdelhi, valamint a bangalori gazdasági rendezvényeken való felszólalásaiban kifejtette: sikeresnek tartja Magyarország 2002-es külpolitikai paradigma váltását, az új Ázsia-politika meghirdetését és folytatását. India azóta politikai és gazdasági szempontból is fontos partnerünk és célunk, hogy India számára Magyarország tartósan kiemelt közép-európai partner, regionális kereskedelmi, befektetési, logisztikai, pénzügyi és turisztikai központ legyen. A volt miniszterelnök, utazó nagykövet felhívta a figyelmet arra, hogy a két ország nem használja ki eléggé a kiváló kapcsolatainkban rejlő további lehetőségeket, a kereskedelemi relációban rejlő további potenciálokat és ösztönözte az indiai vállalatok aktívabb szerepvállalását a magyar IT, gyógyszer- és biotech iparban. Dr. Medgyessy Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország rendkívül jól képzett munkaerővel, számos lehetőséggel rendelkezik és ez további együttműködési perspektívát adhat a K+F területén is.
Dr. Medgyessy Péter részt vett és felszólalt a 2007. január 17-19. között, Bangalorban megrendezésre kerülő „The Partnership Summit 2007” rendezvényen, amely a legnagyobb, évente megrendezésre kerülő, felsőszintű politikai és gazdasági vezetők részvételével zajló konferencia Indiában. A konferencián a felszólalók között volt még többek közt Anibal António Cavaco Silva, Portugália köztársasági elnöke, Gordon Brown, brit pénzügyminiszter, Kamal Nath indiai iparügyi és kereskedelmi miniszter, Nandan M Nilekani az Infosys elnöke. Dr. Medgyessy Péter előadásában – melynek témája: „India és Európa válaszai a globalizációs kihívásokra a XXI: században” – kifejtette: a XX. század végére, XXI. század elejére a globalizáció vált a legnagyobb átalakító tényezővé a világban. A globalizációra alapvetően két fajta válaszreakció született: a modernizációs válasz, azaz a globalizáció mint kihívás elől nem megfutamodó, hanem azt a gazdaság fejlesztésére, a lakosság életszínvonalának emelésére használni tudó politikák, illetve a bezárkózó, nemzeti radikális válasz. Európa és India ebből a szempontból ugyanazon az oldalon áll, demokratikus keretek között, a modernizációs választ adja a globalizációs kihívásokra. Mindazonáltal a globalizáció áldozatokkal is jár, mint például azzal, hogy a világ egypólusúvá vált. Szükség lenne azonban arra, hogy a világ kiegyensúlyozottabb legyen és ezt a multilateralizmussal érhetnénk el. Ezért is fontos, hogy legyen egy erős India, mint a Föld legnagyobb demokráciája és természetesen egy erősebb Európa. Európa azonban meggyengült az utóbbi időben. Bár a 2004-es bővítés nagyon sikeresnek mondható, most már az integráció mélyítése a legsürgetőbb dolog. Ehhez azonban szükség lenne egy 30-50 éves távlatban megfogalmazott európai vízióra, hatékonyabb döntésképességre, „leadership”-re ami nem személyi, hanem intézményi szinten értendő. Európának is meg kel tanulnia – ugyanúgy mint Indiának –a megfelelő arányt megtalálni a versenyképesség és a társadalmi szolidaritás között. A volt miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy egészséges gazdaság nem tud hosszú távon az olcsó munkaerőre építeni, szükség van az elmozdulásra a nagyobb hozzáadott értékű termékek, szolgáltatások felé. Ezzel egyetemben a versenyképességet szem előtt tartva a társadalmi szolidaritás hiánya is veszélyezteti a hosszú távú, fenntartható fejlődést. Megoldást jelenthet a tudás alapú társadalom, ahol a képességek folyamatos fejlesztésével a költséghatékonyság is elérhető.
A konferencia idején Dr. Medgyessy Péter látogatást tett több vezető indiai vállalatnál. A világ egyik legjelentősebb, az indiai IT szektor vezető cégóriása, a NASDAQ sikertörténete, az Infosys meglátogatása azt a célt szolgálta, hogy felhívja a figyelmet a Magyarország térségi központi szerepére és az Infosys terjeszkedésének egyik központjaként ajánlja hazánkat. Azután a világ 16. biotechnológiai cégénél, a Bioconnál is tárgyalásokat folytatott, az esetlegesen Magyarországon létrehozandó regionális kutatóközpont érdekében. A cég szakemberei a jövő hónapban Budapestre látogatnak. Emellett indiai kezdeményezésre a HAL nevű állami repülőgép-ipari cégnél a magyar radarfelújító kapacitások lehetőségeit ismertette.
Dr. Medgyessy Péter indiai hivatalos útjával kapcsolatban több cikk és
hír is megjelent a magyar és a nemzetközi sajtóban.
A teljesség igénye nélkül ezek közül kettő:
Medgyessy az indiai cégeket invitálja
India, EU must accept reforms and changes: Medgyessy
További képek a galériában
* Dr. Medgyessy Péter bangalori tartózkodásának költségeit a meghívó fél, az Indiai Iparszövetség (CII) állta.
