Volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő

2006. július 11-13., Párizs

Párizsban tárgyalt Medgyessy Péter


Dr. Medgyessy Péter volt miniszterelnök és utazó nagykövet, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes kérésére Párizsban a nemzetközi gazdasági világ vezetőivel és francia politikai vezetőkkel találkozott, akiket tájékoztatott a magyar gazdaság aktuális kihívásairól, a választások óta hozott gazdasági intézkedésekről és a kormány reformterveiről.

Medgyessy Péter a találkozókon hangsúlyozta, hogy a kormány eltökélt az egyensúly megteremtésében és a reformok véghezvitelében. Ezt az is bizonyítja, hogy a szükségszerű ám népszerűtlen megszorító intézkedéseket még az októberi önkormányzati választások előtt elfogadta a kormány és azokat a Parlament el is fogadta. Az egyensúlyteremtési programban az adóemelések szükségszerűségével kapcsolatos kételyeket azzal oszlatta el Medgyessy Péter, hogy ilyen magas költségvetési hiányból adódó egyensúlytalanságot csakis ilyen módon lehet rövid távon hatékonyan kezelni és megteremteni a feltételeket a reformok végig viteléhez.

Dr. Medgyessy Péter 2006. július 11-én este Párizsba érkezett és a párizsi magyar nagykövetségen Lotz Károly és Erdős André nagykövetek jelenlétében, vacsorán vendégül látott több OECD nagykövetet, köztük Constance A. Morella asszonyt az USA, Pertti Majanent az EU soros elnök Finnország, David Lyscomot Nagy-Britannia és Sinichi Kitajimát, Japán OECD nagykövetét.

A hivatalos út második napján Medgyessy találkozott Pierre Moscovicivel, az Európai Parlament alelnökével, Románia EU csatlakozásért felelős raportőrével. Dr. Medgyessy Péter kitért a román kisebbségi törvény körüli problémákra, mely Magyarországot is erősen érinti a Romániában élő nagy számú magyar kisebbség miatt. Medgyessy úr kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy koalíciós partner RMDSZ-nek és a román-magyar közös kormányülésen a magyar kormánynak tett ígéretekkel ellentétben a kisebbségi törvény mind a mai napig nem lépett életbe Romániában. Egyetértett a két fél abban, hogy a törvényre szükség lenne, hiszen az Európai Unió jövőbeni tagjaként az Unió írott és íratlan szabályait maradéktalanul be kellene tartani.

Christian Noyer, a Banque de France kormányzójával folytatott megbeszélésen Medgyessy egy általános áttekintést adott a magyar makrogazdasági helyzetről és a tervezett reformokról. Noyer kormányzó úr válaszában méltatta a kormány eddig megtett erőfeszítéseit a költségvetési egyensúly irányába és meggyőződését fejezte ki, hogy a bejelentett reformok pár éven belül meghozzák a maguk hasznát a mindennapi életben is.

Ezt követően a nemrég kinevezett OECD főtitkár, Angel Gurría úr hivatalában fogadta Dr. Medgyessy Pétert. Az új kormány megalakulása óta hozott gazdasági intézkedések, a bejelentett reformtervek és a kormányzó erők eltökéltsége a költségvetés rendbetételére megnyugtatóan hatnak véleménye szerint. Reményét fejezte ki, hogy az utóbbi évek „alvó Magyarországa” ismét a régió éltanulója lesz.

Jean-François Copé, a költségvetésért felelős tárcanélküli miniszter, aki egyben felelős a francia államreform kidolgozásáért is, kifejtette, hogy őszintén bízik a magyar kormány által kitűzött célok elérésében és ígéretet tett arra, hogy kommunikálni fogja a francia kormány többi szerve felé is a tapasztalt magyar elkötelezettséget a reformok és az egyensúlyteremtés irányába. Felajánlotta továbbá segítségét, hogy megosztja tapasztalatait a francia közigazgatásban megkezdett e-szolgáltatás alapú reformintézkedésekről magyar szakemberekkel, valamint, hogy hogyan viszi végbe a francia kormány a közigazgatás karcsúsítását drasztikus elbocsátások nélkül.

Dr. Medgyessy Péter 2006. július 13-án reggel találkozott Christian Poncelet-vel, a Szenátus elnökével. Poncelet elnök úr kifejezte örömét, hogy amellett, hogy a régióban szinte egyedüliként Magyarországon stabil politikailag a helyzet, a gazdasági mutatókat illetően is nagy esély van a jó reputáció visszanyerésére és arra, hogy Magyarország ismét „éltanulóvá” váljon.
Medgyessy Péter a Romániával kapcsolatos aggodalmainkat a kisebbségi törvény alakulásával kapcsolatban. Poncelet szenátusi elnök arra buzdítja Magyarországot, a Kormányt és EP képviselőinket, hogy folyamatosan interpelláljanak Európai Uniós és román politikusokat, amíg az ügy megnyugtatóan nem rendeződik. A találkozó végén a Szenátus elnöke felajánlotta, hogy az ősz folyamán meghívja Medgyessyt a Szenátus külügyi bizottságába, hogy ott ismertethesse Magyarország aktuális helyzetét és eredményeit.