Volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő

2005. május 16., hétfő

A magyar vállalkozók időben kapnak tájékoztatást a 2010-es a sanghaji világkiállítás beruházásaihoz Medgyessy Péter szerint

MTI

Sanghaj város elöljárói és a 2010-es világkiállítás szervezőirodájának vezetői is határozott ígéretet tettek a Kínában tartózkodó Medgyessy Péter volt miniszterelnöknek, utazó nagykövetnek arra, hogy a nemrég megnyílt magyar főkonzulátus közvetítésével a magyar vállalkozók időben hozzájutnak a legszélesebb körű információkhoz, amivel felvértezve sikerrel indulhatnak a világkiállítás beruházásain. A tárgyalásokról a politikus szóvivője, Gulyás Erika számolt be hétfőn a Magyar Távirati Irodának.

Tájékoztatása szerint Medgyessy Péter kínai útjának második állomásán Sanghajban (Sanghai) elsősorban a város vezetőivel, illetve kereskedelmi, gazdasági szakemberekkel tárgyalt. Vasárnap Sanghaj egyik főpolgármester-helyettesével, Tang Teng-csiével (Tang Tengjie), majd hétfő délelőtt a sanghaji kereskedelemfejlesztési tanács elnökével Cen Fu-zsonggal (Cen Fuzhong) folytatott megbeszélést.

A találkozó azért volt kiemelt jelentőségű, mert ez év március elején megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán belül a magyar-kínai üzleti tagozat, amelynek küldöttsége Medgyessy Péter társaságában egy bemutatkozó látogatást tett, hogy felvegye a kapcsolatot a sanghaji kereskedelemfejlesztési tanáccsal. A tárgyaláson megállapodás született arról, hogy a kereskedelemfejlesztési tanács küldöttsége két hónapon belül Budapestre látogat, ahol konkrétan megvitatják, milyen lehetőségeik lesznek a magyar vállalatoknak a közvetlen kapcsolatfelvételre.

Medgyessy Péter hétfőn ellátogatott Sanghaj Putang (Pudang) városrészébe, a 2010-es világkiállítás színhelyére, ahol megismerkedett a városfejlesztési elképzelésekkel.

Az utazó nagykövet találkozott a sanghaji világkiállítás szervezőirodájának vezetőjével, Zsu Han-minnel (Zhou Hanmin). Decemberben kezdik el kiírni azokat a pályázatokat a világkiállításhoz kapcsolódó beruházásokra. Ezeken a pályázatokon akkor tudnak magyar vállalatok sikerrel elindulni, hogyha időben hozzájutnak minden megfelelő információhoz. A magyar politikus ígéretet kapott a város elöljáróitól és a kereskedelemfejlesztési tanács vezetőitől arra is, hogy a közeljövőben üzleti szemináriumot szerveznek a Sanghajban dolgozó kínai vállalkozóknak, üzletembereknek, amelyen megismerkedhetnek a magyarországi üzleti, befektetési lehetőségekkel. Medgyessy Péter ígéretet kapott arra is, hogy a június végén Budapesten tartandó kínai üzleti kiállításon több sanghaji vállalat jelenik meg.

Medgyessy Péter egyhetes látogatáson tartózkodik Kínában. Pekingben találkozott Tang Csia-hszüan (Tang Jiaxuan) külügyi államtanácsossal és Vang Csi-san (Wang Qishan) főpolgármesterrel, részt vett egy kínai-magyar üzletember-találkozón.

A volt kormányfő pekingi megbeszéléseit a hétvégén egy sajtóértekezleten összegezve hangoztatta, hogy a magyar vállalkozások aktív részt vállalnának Kína nyugati térségeinek gazdasági fejlesztésében és az északkeleti régi ipari térségek újjáélesztésében.

Az Új Kína hivatalos kínai hírügynökség internetes honlapjának beszámolója szerint Medgyessy példaként említette, hogy 200 millió amerikai dollár értékű összberuházással hamarosan létrejön egy kínai-magyar vegyes vállalat a távol-keleti ország északi részén, Belső-Mongóliában. Magyarország szeretne részt venni a 2010-es sanghaji világkiállításon és beszállítóként részt venni a 2008-as pekingi olimpia előkészítésében - hangoztatta.

Medgyessy Péter Sanghajt követően ellátogat Hajnan (Hainan) szigetére és Hongkongba is.