2005. május 14., szombat
Medgyessy a kínai-magyar pénzügyi kapcsolatokról tárgyal
Bőven van mit fejleszteni a magyar-kínai gazdasági és pénzügyi kapcsolatokban - mondta Medgyessy Péter, Magyarország utazó nagykövete, aki a hét közepén érkezett Pekingbe. Ma Sanghajba utazik, utána pedig ellátogat Hongkongba is.
A magyar-kínai politikai kapcsolatok már igazán jók, most a gazdasági-pénzügyi együttműködések fejlesztésére kell összpontosítani - mondta Medgyessy Péter, utazó nagykövet Pekingben.
Jelentős lehetőségeket kínál a magyar cégeknek a 2010-es sanghaji világkiállítás és a 2008-as olimpia - tette hozzá a volt kormányfő, aki arra kérte Peking polgármesterét, hogy jelöljön ki egy kapcsolattartót, aki a magyar kormánymegbízottat folyamatosan tájékoztatja az ötkarikás játékokkal kapcsolatos pályázati lehetőségekről.
A Graboplastnak már korábban sikerült megállapodnia néhány stadion kivitelezőjével, de lennének még lehetőségek az eredményjelző táblák szállítása terén, illetve az építkezésekben való részvételben is - tette hozzá. Medgyessy Péter felajánlotta kínai tárgyalópartnereinek, hogy Magyarország pénzügyi szakemberek küld az ázsiai országba, hogy segítsenek a bankrendszer átalakításában a hazai tapasztalatok átadásával.
Az uniós ügyekkel foglalkozó kínai külügyminiszter-helyettessel és Tang Jiaxuan miniszterelnök-helyettesi rangú államtanácsossal folytatott megbeszélésen szóba került a textilkvóta feloldása utáni helyzet, illetve az EU Kína elleni fegyverembargójának esetleges megszüntetése is.
- Nem titok, hogy Magyarország nyitott arra, hogy az embargó megszüntetésre kerüljön. A textilkérdés egy éles ügy, azzal együtt, hogy mélységes meggyőződésem az, hogy nem lehet egyszerre szabad versenyt hirdetni és korlátozni a szabad versenyt, de azért azt meg kell érteni Kínának is, hogy ez egyik percről a másikra oly mértékben szüntetheti meg a textiliparban a munkahelyeket, és oly mértékű nyomást jelenthet a termelésre, amit nem lehet elviselni. Kell hogy legyen ideje az európai textiliparnak erre felkészülni. Én azért fölvetettem, hogy jussunk el odáig, hogy legyen egyfajta átmeneti kínai önkorlátozás - mondta Medgyessy Péter.
Szombat délelőtt többek között a volt kormányfő és a Belső-Mongóliai Autonóm Terület vezetőinek jelentélében egy negyedmilliárd dolláros befektetéssel létrejövő kínai-magyar vegyesvállalat megalapításáról szóló dokumentumot írtak alá. A Hortobágyi Lúdtenyésztő Rt. 50 százalékos tulajdonhányadával Mongó Lúdipari Kft. néven egy libatenyésztő mintafarmot hoznak létre Belső-Mongóliában, ahol a tervek szerint 5 év múlva 20 millió libát és 40 millió kacsát tenyésztenek majd, a termelés összértéke fél évtized múlva eléri a 100 milliárd forintot.
A telep építését pár hónapon belül megkezdik - nyilatkozta a Magyar Rádiónak a magyar cég vezérigazgatója, Varga Ferenc. Az üzemben folyamatosan öt-tíz hortobágyi szakember fog dolgozni, a kezdőállományt Magyarországról származó szárnyasok adják majd.
Magyar Rádió
Király István Dániel (Peking)
