Volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő

2005. január 9., vasárnap

Párbeszédet sürgetett a kormány és az ellenzék között
"a nemzet nagy kérdéseiről" Medgyessy Péter, Boross Péter és Horn Gyula

- A kormány és az ellenzék közötti párbeszéd fontosságáról beszélt "a nemzet nagy kérdéseiben" három volt miniszterelnök, Medgyessy Péter, Boross Péter és Horn Gyula egy vasárnap reggeli televíziós műsorban.

- Ha mondjuk van egy párt, nem akarom nevén nevezni, amelyiknek az a javaslata, hogy legyen egy négypárti egyeztetés a nemzet nagy kérdéseiről a következő hetekben, akkor azon nem kell sokáig hezitálni, hogy elfogadják-e vagy sem, teljesen függetlenül attól, hogy ez melyik oldalról indult - mondta Medgyessy Péter az MTV Nap-kelte című műsorában. Majd közölte, hogy ilyen beszélgetést azonban nem lehet úgy elindítani, hogy nincs előkészítve.

Példaként említette az eszmecserét a határon túli magyarokról, arról, hogyan fog kinézni a Kárpát-medencében a magyarság sorsa, Európához hogyan illeszkedünk?

Úgy fogalmazott: "Valóban az a kérdés, hány állampolgársága van valakinek, vagy az a kérdés, menyire tud képzett lenni, hogy tudja megszerezni az ismereteket, hogyan képes olyan szakmai tudásra, olyan versenyképes tudásra szert tenni, amivel Európában helytáll?"

Ezekről az érdemi kérdésekről valóban szükség volna párbeszédre és 2005-2006 ilyen szempontból kínálja magát - jelentette ki.

Megjegyezte ugyanakkor, "legyünk őszinték, itt lesznek a választások és a választásokon mindenki, az összes politikai párt valahol azért színházat fog játszani. El fogja játszani azt, hogy ő mennyire karakteres, a másik oldal pedig mennyire nem tud semmit sem".

Boross Péter, volt miniszterelnök a kezdeményezésekről szólva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "a dolgoknak nem valóságos értéke van elsősorban, hanem kommunikációs értéke kizárólag". "Ez természetes módon vonja maga után, hogy ha a másiknak van egy jó ötlete, akkor lehetőleg nem engedem át azt a dicsőséget, hogy neki jó ötlete legyen, hanem valami kontraötlettel állok elő, hogy mégis enyém legyen az a dicsőség, hogy valamivel reprezentáltam magam" - mondta. Majd arra figyelmeztetett, hogy így "komoly nemzeti érdekek is elsikkadhatnak".

A politikus szerint az is gátolja a párbeszédet, hogy a politikusok saját tábora "azt is rossz néven veszi, hogy szóba áll" politikai ellenfelével.

Horn Gyula, volt miniszterelnök szintén a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, amit azzal indokolt, hogy "közös ügyeink vannak". A volt miniszterelnök szerint annak kell kezdeményeznie a párbeszédet, annak kell gesztusokat tennie a másik felé, "aki hatalmon van".

Medgyessy Péter megjegyezte: őt éppen ezért a gesztus-politizálásért "piszkáltak nagyon sokan", ugyanakkor egyetértett elődjeivel, hogy a hatalmon lévőnek kell gesztusokat kezdeményezniük.

forrás: MTI

A beszélgetés teljes szövege