Volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő

2004. november 18., csütörtök

Luxemburgba látogatott Medgyessy Péter

Magyarország sikeres európai uniós felzárkózása érdekében lobbizott csütörtökön a következő soros EU-elnöknél, Luxemburgban Medgyessy Péter volt kormányfő.

Luxemburg az EU egyik legkisebb állama - ám egyben a leggazdagabb is. A nagyhercegség európai uniós befolyását nem csak az növeli, hogy a szervezet alapítói közé tartozik, és számos uniós intézmény székhelye, hanem az is, hogy Jean-Claude Juncker miniszterelnök az EU legrégebben hivatalban lévő kormányfője, s ráadásul a jövő év első félévében Luxemburg tölti be az Európai Unió soros elnökségét. Ezek az okok különösen időszerűvé tették a volt magyar miniszterelnök, ma utazó nagykövet luxemburgi tárgyalásait, aki egyébként jó barátságban van Junckerrel, s akit - nyilván nem függetlenül ettől - a luxemburgi kormányfő majdnem másfél órán át fogadott.

Medgyessy az MTI-nek elmondta, hogy a luxemburgi EU-elnökség sorsdöntő időszak lesz Magyarország számára, hiszen gyakorlatilag most fogják meghatározni az EU következő, több évre szóló pénzügyi tervét, most fog eldőlni, hogy milyen koncepció alapján lehet majd a különböző forrásokhoz hozzájutni. Ezért kulcsfontosságú, hogy a magyar kormány az uniós illetékeseknél minden alkalmat kihasználjon annak tudatosítására, mik a magyar célok, mire akar fejlesztési forrásokat - s éppen ez volt a célja csütörtöki luxemburgi megbeszéléseinek.

Jean-Claude Junckerrel folytatott tanácskozásán Medgyessy elmondta: megérti ugyan a nagy befizető országok problémáit, amelyek nem akarják a jelenleginél nagyobb összegekkel finanszírozni az EU működését, azt is, hogy az EU-tagságból eddig nagyon komoly hasznot húzó országok, például Spanyolország, Írország és mások nem szívesen mondanak le előnyeikről, de tudomásul kell venni, hogy a 10 új tagország is helyet kér magának a világban. "Olyan elosztási rendszer kell, ami az ő felzárkózásukat is lehetővé teszi" - hangsúlyozta Medgyessy, hozzátéve: Magyarország főként komoly strukturális és kohéziós forrásokat szeretne, s az a cél, hogy ezek elérjék a magyar nemzeti jövedelem 4 százalékát. "Ez igen jelentős támogatás lenne a magyar gazdaságnak" - mondta.

Medgyessy és Juncker tárgyalásán emellett szóba került a luxemburgi EU-elnökség néhány prioritása is, így a stabilitási és növekedési egyezmény felülvizsgálata (ez már nagyban folyik, a pénzügyminiszterek e heti brüsszeli tanácskozásán is napirendre került), valamint az, hogy miként lehetne új lendületet adni az EU gazdaságfejlesztési programjának, az úgynevezett lisszaboni stratégiának.

A volt magyar kormányfő Luxemburgban találkozott az Európai Beruházási Bank vezetőivel is. Velük arról tárgyalt, hogy a pénzintézet miként tudna a jelenleginél hangsúlyosabb szerepet játszani Magyarország fejlődésében. Medgyessy felhívta a bankárok figyelmét: nagyon fontosnak tartaná, ha a bank jobban támogatná a magyar kis- és középvállalatokat.

Medgyessy Péter örül annak, hogy az Európai Parlament csütörtökön végre jóváhagyta az új, José Manuel Barroso vezette Európai Bizottságot. Mint a volt kormányfő az MTI-nek elmondta, az a legfontosabb, hogy Európa működőképes legyen, s ehhez szükség van erre a testületre. Az új bizottság adó- és vámügyi biztosa, Kovács László kapcsán pedig úgy vélekedett: bár nyilván még mélyítenie kell majd szakmai ismereteit, bele fog tanulni feladatába.

Medgyessy nagyon kellemetlennek jellemezte az elmúlt hetek átmeneti állapotát, azt, hogy a Barroso-bizottság nem tudta a tervezett időben, november elsejével elkezdeni munkáját. "Nagyon sajnálatosnak tartom mindazokat az eseményeket, amelyek - többnyire okkal - nehezítették a bizottság jóváhagyását. Örülök, hogy ez végül most nyugvópontra jutott, s innentől kezdve az a dolog lényege, hogy a bizottság jól működjön" - szögezte le.

Kovács Lászlóról - akit még Medgyessy jelölt miniszterelnökként a bizottság tagjává, s aki ott eredetileg az energiaügyi posztot kapta volna, ám Barroso végül új tárca élére tette - azt mondta: reméli, hogy jól fog teljesíteni. Az új magyar biztosnak a volt magyar kormányfő szerint vám- és adóügyekben még talán további ismereteket kell szereznie, de "ezt nyilván meg is fogja tenni, hiszen megfelelő képességű ember.

(MTI)