2006. február 18., szombat

Medgyessy Péter beszéde az MSZP Kongresszusán

Tisztelt Kongresszus!

Nem. Inkább másként.

Kedves Barátaim!

Jó, hogy újra együtt vagyunk, örülök, hogy itt lehetek veletek. Mert szövetséget nem rövid időre szoktam kötni, elveimet nem szoktam változtatni. Nyílt szívvel jöttem hozzátok. Nem tagadom: volt néhány nehéz hónapom. Túltettem magam rajta. Túl vagyok rajta, és úgy gondolom, hogy vannak olyan pillanatok, amikor félre kell mindent tenni. Amikor van egy közös cél, egy világos, egyértelmű közös cél, közös és fontos feladat, az tudniillik, hogy a baloldal kormányozzon 2010-ig, vagy ki tudja, esetleg tovább.

Nem a múltról jöttem beszélni – vagyis kicsit mégis. Büszke vagyok, és ezt igazán őszintén mondom, büszke vagyok, hogy a baloldal miniszterelnöke lehettem két év és négy hónapig – a választók akaratából és a Ti támogatásotokkal. Köszönöm!

Emlékezzetek, kedves Barátaim: négy évvel ezelőtt győztünk. Mert erős volt a hitünk, erős volt az akaratunk. Mert bíztunk magunkban, és bíztunk egymásban. Mert az emberek bíztak bennünk. Ezt kell megismételni 2006-ban – egy kicsit jobban, hogyha lehet, persze.

A baloldali kormány 2002-ben először a legnagyobb igazságtalanságokat, a legmélyebb sebeket próbálta orvosolni, vagy legalábbis enyhíteni. Nyugdíjasok, szegény nagycsaládosok, ápolónők, orvosok, tanítók béremelése, a különbségek a területek között, amelyek csökkentek ez alatt a négy év alatt, utak építése, amelyeket elkezdtünk, és amit végig kell csinálni. Az a meggyőződésem, mindez nem volt hiábavaló.

Nem azért csináltuk, mert hálát vártunk. Azért csináltuk, mert úgy gondoltuk, hogy igazságtalanságokat csökkentünk. Mert úgy gondoltuk, hogy ez a feladatunk. És mert szükség volt rá.

Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem – jómagam is látom, mint ahogyan mindannyian tudjuk –, hogy az első lépések jók voltak, de kevésnek bizonyultak. Kevésnek azért, mert önmagában ezekkel a lépésekkel a szegénység újratermelődését nem lehet megakadályozni. Nekünk pedig pont az a dolgunk, hogy ha most első lépésként abban segítettünk, hogy szegény gyermekek ingyen ebédhez tudjanak jutni az iskolában, akkor második lépésként azt kell megoldani, hogy az ő gyerekeik már ne szoruljanak ingyen ebédre.

Örülök annak, hogy tegnap Gyurcsány Feri azon a bizonyos nagyrendezvényen, majd ma Horn Gyula és Hiller István is elmondták azt, hogy igenis kellenek reformok, ezeket vállalni kell. Nem arról van szó, hogy kerülni kell egy szót, hanem arról van szó, hogy meg kell magyarázni. Meg kell értetni azt, hogy ezt nem a költségvetés miatt csináljuk, vagy nem elsősorban a költségvetés miatt csináljuk. Hanem azért csináljuk, mert az embereknek jobb, biztonságosabb, egészségesebb életet akarunk teremteni, és ehhez kellenek a változások. Ez az, amit lehet vállalni.

Kedves Barátaim!

2002-höz képest a gazdasági növekedés erősödött, az igazságtalanságok, ha nem is olyan mértékben, mint ahogy szerettük volna, de csökkentek. Sokan a szemünkre hányták, hogy sokat ígértünk, aztán második lépcsőben, hogy be is tartottuk a szavunkat. Persze ez így igaz: sokat ígértünk, mert láttuk azt, hogy milyen a helyzet, és betartottuk a szavunkat, mert tudtuk, hogy szükség van rá. A mai kampány és az akkori ígéretek között körülbelül annyi a különbség, mint ami az ötletelés és a vállalás között van.

Még egyszer szeretném mondani: nem az úri becsület miatt kellett betartani a szavunkat, hanem azért, mert tudtuk, hogy valódi bajokat csökkentünk. Való igaz: megterhelte a nemzetgazdaságot. Tudjuk. Tudtuk akkor is. De Magyarország erős, a magyar gazdaság erős, képes feldolgozni ilyen nagy lépéseket is. És a nemzet jövedelmét nem elpocsékoltuk, nem rosszra használtuk.

Most persze másra kell mandátumot kérni. Mandátumot a fejlesztésekre, a szegénység újratermelődésének a megakadályozására, új munkahelyek létesítésére, kiegyensúlyozottabb pénzügyekre – mert bizony erre is felhatalmazást kell kérjünk –, az elosztásban az elosztási rendszerek átalakítására, az emberek javára történő átalakítására, és a tudás gyarapítására. Ezekre kell kérni felhatalmazást, erre kell felhatalmazást kapjon Gyurcsány Ferenc kormánya 2006 nyarától.

Engedjétek meg, hogy néhány szót szóljak a kampányról. Ismertek: nem fogok megváltozni soha. Tudjátok, hogy mi a véleményem a rossz stílusról, a mocskolódásról, a veszekedős, vádaskodó megnyilvánulásokról, szavakról. Most mégsem erről akarok szólni, hanem arról, amit hiányolok a kampányból. Hiányolom a szívet – ne haragudjatok, hogy ezt mondom, de úgy érzem, hogy a kampányban valahogy háttérbe szorult. A veszekedés, a torzsalkodás, az állandó, kiélezett viták, a vádaskodások, néha egy kis program is azért belekeveredik a kampányba, de az a ritkább. De valahol az egészből hiányzik a szív. És ez a baloldal erőssége. Ez a mi erősségünk. És ezért azt gondolom, és arra kérlek benneteket, hogy nyissátok ki a szíveteket!

Mutassátok meg – és ne ebben legyetek szemérmesek : nekünk fontosak az emberek, a családok. Nagyon fontosak az elesettek, hiszen tudjuk, hogy nekik a legnehezebb, kínlódniuk kell. A többre képesek, akik nem tudják még kibontakoztatni azt, amit tudnak, a munkát keresők, az idősek. És mi meggyőződéssel mondjuk azt, hittel, hogy nekünk a gyerek a szemünk fénye. Én úgy gondolom, hogy tehát valahol a kampányba vissza kell hozni a szeretetet, az emberséget, a melegséget, a szívet, a megértést, a nyitottságot, néha talán még a mosolyt is. Ugyanis az a mély meggyőződésem, hogy felelősség és szív jól megférnek egymással.

És kérem, ne felejtsétek el – tudjátok Ti ezt pontosan jól –, hogy a politikában verseny és együttműködés együtt van. Természetesen ez a mostani történet, a választások a versenyről szólnak. És ez így van rendjén. De én azt gondolom, hogy utána vissza kell térni az együttműködésre. Utána meg kell kínálni azt a lehetőséget, hogy gondolkozzunk együtt nemzeti ügyeinkről. És azt szeretném kérni, hogy ebben a közelítésben térjünk majd vissza arra, amit az emberek tőlünk várnak!

Hiszen azt kellene tudatosítani az emberekben, hogy akik a szocialistákra szavaznak, azok a mellett a nagyon szép és nagyon jó három jelszó mellett, ami itt szerepel a pulpituson, a békére, a biztonságra és a boldogulásra is szavaznak. Igen, a békére is. Ezt kell árasszátok magatokból! Ezt kérem én tőletek. Hiszen az emberek erre vágynak. Én egyetértek Tony Blairrel: nem kell mindig, mindenben pontosan azt követni, mint amit az emberek mondanak, mert hiszen nem lehet, de azért van néhány dolog, amiben illik respektálni azt, amit várnak tőlünk.

Végül, befejezésképpen, kedves Barátaim, a magyar demokrácia legújabb kori történelmében mindenfajta politikai formáció volt. Volt konzervatív, volt szociáldemokrata-liberális, volt – hogy is mondjam, megpróbálom lefordítani a néppárti kifejezést magyarra, igazán jó magyarra: populista –, szóval volt populista kormányzatunk is. Egyet nem próbáltunk még ki: azt nem próbáltuk még ki, hogy egy politika kapjon nyolc évet arra, hogy végigcsinálja, amit elgondolt. És ebbe a nagyon nagy újításba ez is beleférne talán.

Kedves Barátaim!

Hallok olyan hangokat – és ez egy jó dolog –, hogy ilyen irányba kéne menni. Sok emberben megfordul ez, hogy elég már ebből az állandó váltásból. Hát, aztán van, aki ezt egy kicsit élesebben fogalmazza, azt mondja, hogy válasszuk a kisebbik rosszat – ezek mi vagyunk. Én meg azt gondolom, hogy ne legyünk ilyen kishitűek, mi ne ezt valljuk! Mi valljuk azt, hogy válasszuk a nagyobbik jót!

Nem akarom elvitatni az ellenfeleinktől, hogy jót akarnak. De a nagyobbik jó a szocialista párt – ezt nyugodtan mondhatjuk. És hát, persze, van egy kisebbik jó is, ez a liberális párt. Én abban a hitben szeretném befejezni a mondanivalómat, hogy meggyőződésem: jó mindannyiunknak, az országnak, az ország népének, a magyar nemzetnek, ha kialakul ez a stabilitás, hogyha megkapja a szocialista párt ezt az esélyt, és ezért sok sikert és jó szerencsét kívánok!