2005. május 31., kedd

Medgyessy Péter beszéde a FÖVOSZ fórumán
Elhangzott: 2005. május 31-én a Corvinus Egyetemen

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Megtiszteltetés a számomra, hogy elsőként szólhatok ezen a mai megbeszélésen, és örülök annak is, hogy egy korábbi nyilatkozatom volt az ötletadója annak, hogy a projektgyártásról beszélgetés induljon meg.

Azt mondtam, hogy a projektgyártás mennyire fontos, és a jövő iparága, de azért azt mellé kell tennem minden esetben, hogy a projektgyártás és a vállalkozás. Mert önmagában a projektgyártás nagyszerű dolog, de ha az nem realizálódik valamilyen oknál fogva, akkor az egész sokat nem ér. Tehát a projektgyártás és a vállalkozás együttesen jelenti a jövőt.

Azt gondolom, a szakma felé nagy elismerés volt, hogy az ITMA, tehát ez a nemzetközi szervezet, amelyik a projektmenedzsmenttel foglalkozik, 2004-ben itt tartotta Magyarországon a világkongresszusát, és nagyon fontos az, hogy felhívta a figyelmet a projektmenedzsment szakma fejlődésének a fontosságára, és egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy az államnak is vannak tennivalói ezen a téren, megfelelő keretszabályok kialakítása, és a folyamatok elősegítése terén.

Természetesen a célom nem az, hogy egy projektgyár-avató beszédet tartsak most Önöknek – bár a projektgyártásban nagyon hiszek –, hanem, mint egy szerény alvállalkozó, arról szeretnék szólni, hogy milyen feltételek lesznek a jövőben az én meglátásom szerint a projektek készítéséhez. Mekkora terjedelmű lehet a piac, mekkora kereslet lehet a projektek készítése iránt a következő néhány évben, tekintettel arra, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, tekintettel arra, hogy ez egy sor olyan csatornát nyit meg a számunkra, amivel érdemes foglalkozni.

De rögtön azt is hozzáteszem, az a meggyőződésem, hogy Magyarországnak, miközben az Európai Unió tagja, és ebből az előnyöket maximálisan ki kell, és ki is fogjuk használni, azzal is számolni kell, hogy a diverzifikáció létfontosságú az országnak, és a projektkészítés legalább annyira fontos az Európai Unión kívüli munkában, mint az Európai Unióban.

Ha megengedik, öt témáról szeretnék nem túlságosan hosszasan szólni. Az egyik természetesen a magyar versenyképesség – ez egy slágertéma, erről sokat és néha sajnos parttalanul is szoktunk vitatkozni. A másik az ország tőkefelszívó-képessége. Ez már egy kicsit közelebb visz ahhoz a témához, amiről valójában nekünk itt most szólnunk kellene. A harmadik, hogy mennyire lehet bővíteni a tőkeabszorpciós-képességét egy országnak. A negyedik magáról a projektkészítésről néhány gondolat, és végül, nem tudom megkerülni, hiszen a jövőnket nagyon lényegesen érinti, hogy az európai uniós csatlakozás utáni időszak változásai, különös tekintettel arra, hogy a francia referendum milyen módon befolyásolja a mozgásterét Magyarországnak, Magyarország európai uniós tagsága mennyiben jelent bizonyos értelemben előnyöket, bizonyos értelemben – a referendum következtében – korlátokat a következő időszakra.

Az első témával kapcsolatban arra szeretném csupán felhívni a figyelmet, hogy a globális gazdaság egyik vezérlő gondolata és fő módszere a projekt szemléletű vezetés. Ez látható és tetten érhető nap, mint nap a tevékenységben, és nem véletlen az, hogy amikor a versenyképességet kívánja felmérni valamilyen nemzetközi szervezet, akkor azt a kérdést, hogy a total quality management hogyan minősül az egyes országokban, azt nagyon fontos versenyképességi tényezőként szokták értékelni.

A versenyképesség egyébként egy nagyon flexibilis fogalom – hogy finoman fogalmazzak –, nagyon sokszor gumifogalomnak használják. Nagyon sokféle, komplex számítás alapján állítják össze azokat a sorrendeket, amelyek alapján meg lehet állapítani egy ország vagy egy térség versenyképességét.

Magyarország az 1990. és 2000. közötti időszak és a 2000. utáni időszak szempontjából értékelendő. 1990. és 2000. között a magyar versenyképesség érezhetően és nagyon nagy mértékben növekedett. Ennek két alapvető oka volt: az egyik az, hogy a fejlettséghez képest alacsony volt a bérszínvonal, és ez a versenyképességet szükségképpen növelte, a másik pedig egy gyenge forint, ami szintén javította a versenyképességet. Ez a két tényező volt, amelyik lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy ebben a tízéves periódusban a magyar versenyképesség érezhetően jó volt.

Az is természetes dolog, és tudomásul kell venni, hogy egy ország életében szükségképpen vannak olyan szakaszok, amikor a bérek növekedése fölgyorsul, részben társadalmi nyomásra, részben pedig egyszerűen abból adódóan, hogy a világra nagyobb rálátása van a lakosságnak, a foglalkoztatottaknak, és úgy érzik – joggal –, hogy egy magasabb bér illeti meg a tevékenységüket.

Ezért a ’90. és 2000. közötti nagyon alacsony bérszínvonal 2000-től kezdve elkezdett fokozatosan növekedni, részben a minimálbér növekedése következtében, részben ennek a húzóhatására az egyéb bérszintekre, részben pedig a közszférában végrehajtott béremelések következtében.

Másrészt pont az előző, stabilizáló intézkedések miatt a forint elkezdett erősödni, ami bizonyos értelemben kedvező a gazdaságban, de ugyanakkor hozzá kell tenni azt, hogy természetesen a versenyképességet ez nem javítja, egy nagyon erős forintvaluta, az a versenyképesség szempontjából hátrányos is lehet.

Ez a két tényező tehát megváltozott 2000-től kezdve, a bérek gyorsabb növekedése és a forint erősödése együttesen a versenyképesség valamelyes romlásával járt együtt.

Ha megnézzük a változásokat, ezek nem drasztikus változások, a World Economic Forumnak van egy precíz, pontos fölmérése – 2004 elején jelent meg – a versenyképességről. Ez azt mondja, hogy Magyarország 19 európai ország közül – azokra vonatkozott ez a fölmérés, plusz más, Európán kívüli országokra –, tehát a 19 európai ország közül kettő helyet csúszott vissza. Ez nem jó, de, mondjuk, nem lehet azt mondani, hogy nagyon tragikus következménnyel járna.

Mindenképpen figyelmeztető, ugyanakkor nagyon érdekesek azok a számok, amelyek 2004, illetve 2005 elejére vonatkoznak, amelyek azt mutatják, hogy a termelékenység és a bér közötti összefüggés visszafordult, újból gyorsabban nő a termelékenység, mint a bér, tehát minden bizonnyal az a fajta versenyképesség-vesztés, ami 2000. és 2004. között bekövetkezett, az feltehetően 2004-ben nem folytatódik, sőt, 2005-ben akár át is fordulhat a pozitív irányba.

Azt is szeretném azért röviden elmondani, hogy persze a nemzetgazdasági versenyképesség egyik nagyon fontos tényezője, amiről egyre inkább és egyre többet beszélnek, ez az államháztartás terjedelme. Az államháztartás terjedelme elég lényegesen befolyásolja, és adott esetben, ha túlságosan nagy, akkor rontja a versenyképességet. Bár nagyon érdekesek azok az ENSZ-statisztikák, amelyeket nemrég láttam és amelyek azt mutatják, hogy a legversenyképesebbnek minősülő gazdaságok sorában az elején nagyon sok olyan ország van, ahol nagy a centralizációs hányad. Tehát nem törvényszerű az, hogy együtt járjon két tényező: a rossz vagy gyengébb versenyképesség és a magas centralizáció.

Az észak-európai országok igen versenyképesek, és borzasztóan magas a centralizációs hányad Svédországban és Finnországban. Tehát ez arra utal, hogy nagyon összetett folyamatról van szó, amiben azt mindenképpen látni kell, hogy a versenyképesség javulásának egyik esélye az, hogyha az államháztartást össze lehet szorítani. De nem törvényszerűen jár együtt gyenge versenyképesség és magas államháztartási centralizáció.

Még egy mondat a következményekről: ebből adódik azért az a fontos következtetés is, hogy bizony a reformok nélkül a következő öt-tíz évben Magyarország nem képes a versenyképességét megőrizni, nem képes biztosítani azt, hogy egy racionális mértékre zsugorodott államháztartás egyúttal felszabadítsa a forrásokat a vállalati szektornak.

Ez azért nagyon fontos – majd erre még utalni fogok – mert az eurózónához való csatlakozásunknak egy nagyon fontos követelménye, hogy az államháztartás hiányát javítani kell. Ha pedig azt is javítjuk, és közben a beruházásokra is többet akarunk költeni, akkor azt csak úgy lehet megtenni, hogyha érezhető reformok vannak az államháztartás terjedelmét érintően, tehát az államháztartás terjedelmét vissza sikerül szorítani, és így helyet lehet csinálni a fejlesztéseknek. Az európai pénzek ugyanis önmagukban nem érkeznek az országba. Ahhoz, hogy az állam részt tudjon venni a társfinanszírozásban, ahhoz megfelelő változásokra, reformokra van szükség az államháztartási kiadások területén.

A másik érdekes kérdés, ami a versenyképességet érinti: valószínűleg sokat fognak még vitatkozni a közgazdászok erről a kérdésről, ez a most tapasztalható adóverseny ügye. Ha megnézzük, akkor szaporodik, gyarapodik azoknak az országoknak a száma Európában, amelyek az úgynevezett flet adózás felé mennek, tehát egy adó legyen az áfára, a társasági adóra, a személyi jövedelemadóra és mindenre, és hát, persze, minél alacsonyabb, annál jobb, hiszen annál jobban fogadják el az emberek.

Nagy kérdés az, hogy egy ezen a fejlettségi fokon lévő ország, mint Magyarország, ebbe az adóversenybe beszállhat-e, vagy sem. Nem véletlen ugyanis, hogy a fejlett országok nemcsak azért óvakodnak ettől, mert ez egy nagy átrendezéssel jár, hanem azért is, mert a fejlettség következtében bizonyos, hát feszültségeket, szociális problémákat jelenthet az úgynevezett flat adózásra való áttérés. Mindenféleképpen egy olyan téma, ami a következő években sláger lesz Magyarországon is, amiben biztos, hogy a politikának, a gazdaságpolitikának állást kell foglalni, és a mérlegelés tárgya a versenyképesség, dinamikus fejlődés, kontra szociális problémák. Ezt a dilemmát kell majd a következő időszakban megoldani.

Természetesen a versenyképesség egyik legfontosabb jelzője, hogy egy ország mennyire képes felszívni a tőkét – ez a második téma, amiről beszélni szeretnék –, tehát mennyi egy országnak a tőkelekötési képessége, tőkeabszorpciós-képessége. Magyarországé nem rossz, ezt bizonyítja az, hogy a direkt tőkebefektetések Magyarországon megközelítik most már az 50 milliárd eurót. És ezt bizonyítja az is, hogy folyamatában, egy kisebb megtorpanás után, 2004-től kezdve látható módon gyorsul a működőtőke-befektetés, és ha jól tudom, akkor még mindig az első két ország között vagyunk az egy főre jutó közvetlen külföldi beruházások tekintetében, az első két ország között vagyunk a tíz most csatlakozott ország közül. Nyilvánvaló, hogy a tőkelekötési képesség beruházást jelent, a beruházás fejlesztést, munkahelyet, a munkahely pedig jövedelmet, a projektkészítők számára pedig megélhetési lehetőséget jelent, hiszen a beruházásokon, a fejlesztéseken keresztül valójában igenis jó lehetőség kínálkozik arra, hogy a piacot kihasználják.

Ahogy az előbb említettem, az egyik nagyon fontos kérdés az, hogy hogyan néz ki ma a beruházások szerkezete. A beruházások durván 50−52 százaléka ma Magyarországon vállalati természetű beruházás, vállalati termelői beruházás, körülbelül olyan 20−21 százaléka az állami típusú beruházás – azért mondom, hogy állami típusú, mert ez egy összefoglaló szám, amiben sok minden van benne –, és a maradék 27−29 százalék pedig, ami a lakossági magánberuházás. Ezek alapvetően a lakás- és gépkocsi-vásárlások.

Nyilvánvaló, hogy a projektkészítés szempontjából jelentősége a magánberuházásoknak kevésbé van, bár nem mondom, hogy egyáltalán nincsen, viszont természetesen igen jelentős az állami és a lakossági beruházásoknak a jelentősége.

Két valódi korlát van a vállalkozói, termelői beruházásoknál. Az egyik az exportkonjunktúra terjedelme. A mi piacainknak egy jelentős része nyűglődik – hogy finom legyek –, az Európai Unió nem igazán jól teljesít, ezért mondtam én azt 2002-től kezdve, és úgy gondolom, hogy ehhez ragaszkodnunk kell a következő években is, hogy diverzifikált gazdasági kapcsolatokra, kereskedelemre van szükség. A dinamikus Ázsia felé is nagyon komolyan ki kell tekintenünk, és nem szabad megfeledkezni Amerikáról sem. Amerikának nemcsak az egyesült államokbeli részéről, amelyik azért szintén 4 százalék körüli növekedést produkál, hanem Dél-Amerika és Közép-Amerika irányába is megfelelő érdeklődést kell tanúsítani. Ezzel lehet csak biztosítani azt, hogy megfelelő dinamika legyen a magyar gazdaság fejlődésében.

Nyilvánvaló, hogy a másik korlát az exportkonjunktúrán túlmenően a szakképzett munkaerő hiánya. Jól érzett rá a kormány, amikor ezt a kérdést most napirendre tűzte, már nem tudom megszámlálni, hányadik lépése kapcsán, de azt gondolom, hogy ez egy valódi probléma, remélem, hogy a válaszok, amik itt fogalmazódnak, azok tényleg segítenek ennek a problémának a megoldásában. Ugyanis Magyarországon egyszerre van jelen a munkanélküliség, egy strukturális munkanélküliség, a másik oldalon viszont túlkereslet van bizonyos szakmák iránt, amit egyáltalán nem tud kielégíteni az ország.

Az állami beruházásoknál pedig különösképpen nagy jelentősége van az infrastrukturális beruházásoknak, szeretném ebből is külön kiemelni az autópálya-építés fontosságát. Ezek az infrastrukturális beruházások multiplikálnak. Tehát nem egyszerűen csak azt a beruházást idézik elő, ami egyébként közvetlenül arra a célra irányul, hanem egy kisugárzó hatáson keresztül, egy multiplikátor hatáson keresztül igen jelentős mértékben növeli a keresletet a beruházási kapacitások és a projektkészítés irányában is.

Ha egy kicsit leszűkítjük ezt a témát, akkor pedig azt lehet mondani, hogy az EU-források abszorpciója, vagy abszorpciós képessége az ország számára létfontosságú dolog. És itt szeretném még egyszer hangsúlyozni azt, mennyire fontos, hogy legyen képes az ország arra, hogy megteremtse a helyét annak, hogy a fejlesztésekre elegendő forrás maradjon. Ugyanis, hogyha nekünk a maastrichti követelmények, az euróhoz való csatlakozás érdekében csökkenteni kell a költségvetés hiányát, a másik oldalon pedig figyelembe kell vennünk az államháztartás mai terjedelmét, akkor ezt csak úgy lehet megtenni, a fejlesztéseket segíteni, hogyha az államháztartás valóban érezhető módon visszahúzódik.

Végeztem számításokat arra vonatkozóan, hogy körülbelül mégis, mit jelent most már volumenében ez az egész, amiről én itt beszélek, figyelembe véve a 2007−2013. európai uniós pénzügyi tervet is. És ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a növekedés a következő időszakban is 4 százalék körül lesz – ami nem irreális –, és ha abból indulok ki, hogy a mai beruházási hányad a GDP-ből, ami ma 23 százalék, ez fölemelkedhet egy olyan 28 százalékig, ami szintén egy reális követelmény, mondjuk 2013-ig, tehát egy elég hosszú időszak alatt, akkor emellett valójában mindazok a források, amik az Európai Unióból rendelkezésre állnak, teljes egészében, maradéktalanul felhasználhatók az állóeszközök fejlesztésére.

Ez annyit jelent, hogy ha itt összeadódnak az európai források, az állami kofinanszírozás és a vállalati vállalkozói tőke, akkor ez az összes beruházásoknak az időszak végére körülbelül 15 százalékát teheti ki, azt is mondhatom tehát, hogy meghatározóvá válik a beruházási piacon ez a tényező.

Nyilvánvaló, hogy a következő hét évre a beruházások összessége mindezekből a számításokból adódóan az európai forrásokból, a Strukturális Alapokból származóan olyan 6 ezer milliárd forint lehet 2013-ig. Tehát 2007. és 2013. között 6 ezer milliárd forint. Ez egy maximális szám, a reális lehetőségek körülbelül 4 ezer és 5 ezer milliárd forint körül mozognak, de ha nagyon ügyesek vagyunk, ha nagyon jók a projektmenedzserek és a projektkészítők, ha nagyon jó a kormány, ha nagyon jók a vállalkozási körülmények, akkor ez a 6 ezer milliárd forintos beruházási összvolumen létrejön. Ehhez tartozik még egy olyan 2 ezer milliárd költségvetési társfinanszírozás és körülbelül 3 ezer milliárd magántőke. Ez annyit jelent, hogy a GDP-nek közel 4 százaléka ebben a periódusban jöhet ilyen célú beruházásra, ebből a három forrásból. Javarészt tehát európai forrásokból, plusz állami kofinanszírozásból és vállalatiból, tehát 11 ezer milliárd forint. Hát, kimondani is borzasztó nehéz.

Azért hangsúlyozom ezt mégis, mert ez az, ami az Önök számára valójában a keresletet jelentheti. Ez egy potenciális kereslet. De mindazok, akik projektkészítéssel, projektgyártással és ezzel összefüggésben projektmenedzsmenttel foglalkoznak, azoknak a számára ez a 11 ezer milliárd forint az az aranybánya, amiben valójában meg lehet találni a boldogulást. Nagyon fontos az, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv olyan legyen, ami ennek a pénznek az előkészítését és felhasználását is lehetővé teszi.

Hozzá kell tennem azt is, hogy a versenyképességünk szempontjából, bizony, Magyarország nincs nagyon könnyű helyzetben, mert egy olyan Európához csatlakoztunk, amelyik ugyan nagyon versenyképes, de relatíve romlik a versenyképessége. Tehát egy nagyon versenyképes Európa, de ha megnézem, hogy hogyan alakul a jövő, Ázsia messze-messze jobban performál, mint Európa, és az Egyesült Államok is jobban teljesít, mint Európa. Ezért létfontosságú az, hogy az Európai Unió ne úgy reagáljon az alkotmány esetleges kudarcára – azért mondom, hogy esetleges, mert az, hogy Franciaország nem szavazta meg, azért az ugyan egy fél kudarc már, de hát azért még nincs lezárva a dolog –, hanem úgy reagáljon, hogy meg kell találni rá a megoldást. Milyen megoldást? Erre engedjék meg, hogy még később visszatérjek.

Annyit azonban most mindenképpen szeretnék hangsúlyozni, hogy a tőkelekötési képesség növelése nem egy lehetetlen követelmény, hiszen amiről én eddig beszéltem, az a mai tőkelekötési képességünk. Az a bizonyos 50 milliárd euró, ami közvetlen működő tőkeként Magyarországra jött, azok a beruházások, amik itt megvalósultak, ezek a mai helyzetet tükrözik. De a tőkelekötési képesség tágítható.

Négy olyan tényező van, ami a tágításhoz hozzájárulhat. Az egyik, amit már az előbb említettem, ez a képzett munkaerő bővítése. Kérem szépen, meggyőződésem, hogy a következő időszakban az, hogy valakinek milyen végzettsége van, ennek a szónak a jelentősége sajnos elvész. Mert olyan mértékben pörög a változás, az igények oly mértékben alakulnak át a munkaerő-struktúrával szemben, a munkaerő-képzettséggel szemben, hogy folyamatosan tudomásul kell venni azt, hogy nem feltétlenül a szakmában, nem feltétlenül hosszú időn keresztül, nem feltétlenül ugyanabban a városban vagy helységben fogja eltölteni valaki az életét.

A képzett munkaerő rendelkezésre állása tehát meghatározó a tőkelekötési képesség szempontjából, például – csak az érdekesség kedvéért mondom – miközben nagy csodálattal figyeljük azt, hogy szlovák szomszédainknál milyen nagymértékben megnőttek a beruházások, azért azt tudni kell, hogy ott nagyon korlátos lesz a lehetőség. Ott van egy 18−19 százalékos munkanélküliség. Nagyon korlátos a lehetőség a képzett munkaerő szempontjából. Ha a szlovákok nem ébrednek rá, hogy ezerrel kell a képzésben és az átképzésben teljesíteniük, akkor nehéz helyzetbe kerülhetnek, és nem tudják tartani ezt a dinamikát. Magyarországra ez hatványozottabban igaz, hiszen Magyarországon már évek óta fennáll valójában egy olyan munkaerő-kereslet, amit nem tudunk igazán kielégíteni, amire pedig nagyon nagy figyelmet szükséges fordítani.

A másik ilyen korlát az infrastruktúra. Ebben 2002. óta megindult egy lényeges változás, a főváros körüli körgyűrű – amelyik valójában nem a fővárosról szól, ugye nem kell mondjam, hanem az ország két vagy több oldalának az összekötéséről szól –, továbbá az autópályák építése, ami viszont a vérkeringésbe való bekapcsolódást jelenti, ezek azért a tőkelekötési képesség tágítását segítik, azáltal, hogy az infrastrukturális feltételeket megteremtik.

A harmadik korlát, amit bővíteni, vagy feszíteni kell, ez a költségvetési társfinanszírozás lehetősége, hiszen ahogy mondtam, miután a költségvetési hiány csökkentése kényszerűség, és a másik oldalon pedig igen jelentős az állam terjedelme, ebből következően ahhoz, hogy társfinanszírozásban részt tudjon venni az állam, ahhoz itt változásokra van szükség.

És végül a projektkészítés gyakorlata is lehet adott esetben korlátozó tényező. Vagy fordítva: a projektkészítésnek a flott működése, olajozottsága, az egyúttal nagyon jelentős pótlólagos tényező lehet a tőkelekötési képességünknek a bővítésében.

Végül, utolsó előtti témaként hadd szóljak valamit a projektmenedzsment ügyéről. Én azt látom, hogy a főirány, az e-solution bázisú projektszemlélet az, ami valójában eredményt hozhat, és az ilyen szerveződések létrehozása az, amelyik valójában képessé teszi a projektkészítést egy rugalmas alkalmazkodásra.

Nagyon fontosnak tartom, hogy létrejöjjön egy projektmenedzsment excellence központ, akár a FÖVOSZ klubon keresztül. Azzal a felhatalmazással, amit ez a bizonyos nemzetközi szervezet, az ITMA tud adni arra, hogy minősítse az embereket, akik valóban képesek a projektek elkészítésére, ezen keresztül Magyarország egy központtá válhat, egy olyan esélyt kap, amit azt gondolom, hogy ki lehetne használni.

Nyilvánvaló, a fejlesztésnél nagyon izgalmas kérdés lesz, ez a Nemzeti Fejlesztési Tervet lényegesen fogja majd érinteni, hogy Magyarország melyik utat választja a fejlesztésekben. Az egyszerűség kedvéért van egy portugál út és az ír út. A portugál út, ami arról szól, hogy igen erőteljes infrastruktúra-fejlesztésre van szükség, Portugália az európai források igen jelentős hányadát az infrastruktúra-fejlesztésre, az úthálózat bővítésére használta.

Szemben az írekkel, akik viszonylag kevés forrást használtak az infrastruktúra-fejlesztésre. Mondhatják azt, hogy ez egy szigetország, ez egy más helyzet, nem kell összekössön más területeket. De azért hozzá kell tennem azt, hogy az írek nagyon jól használták föl, nagyon példaszerűen használták föl a forrásokat, és ebből a magyar projektkészítésnek és a magyar tervezésnek tanulnia kell, hiszen igen jelentős mértékű szellemi központot sikerült kialakítani a kutatás-fejlesztésen keresztül, a szolgáltatások fejlesztésén keresztül Írországban.

És hát, persze, van egy másik dolog, amit ki kell emelni: ez a mobilitás és rugalmasság vagy alkalmazkodóképesség a projektkészítésben. Tehát, ha úgy tetszik, hogy ne egytálételeket kínáljanak a projektkészítők, hanem egy finom, ízletes ételsort, amiből megfelelő módon lehet kiválasztani, azokat az igényeket megfogalmazni, amivel ki lehet elégíteni a szükségleteket.

Én úgy látom tehát, hogy ezek azok a tanulságok, amelyek az európai fejlődésből és a magyar lehetőségekből kínálkoznak az európai uniós csatlakozás kapcsán. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az unió valóban aranybánya a projektkészítők számára, de ne feledkezzenek meg, nagyon kérem, arról, hogy egy diverzifikált, okos gazdaságpolitika esetében bizony, nekünk másfele is ki kell tekinteni, nemcsak az Európai Unió irányába.

Nem azért mondom ezt, mert a francia referendum elbukott. És ezzel rátérnék az utolsó témára. Természetesen egyértelműen rossz jelzés ez Európának, és a most csatlakozó európai uniós új tagországoknak is. Amit én talán majdnem a legkockázatosabbnak és legproblematikusabbnak tartok, az a morális hatása. Azt gondolom, hogy morálisan ez sokkal súlyosabb, mint ahogy Önök gondolnák, miközben úgy vélem, hogy anyagilag nem feltétlenül ennyire súlyos a helyzet.

A bővítés hatásai szintén nem elhanyagolhatók. Ugye, emlékeznek rá, hogy az unió bővítése úgy indult, hogy három ország, Szlovénia, Csehország és Magyarország komolyan versenyeztek a bővítésben való részvételért, aztán ez kibővült Lengyelországgal, mert Németország ezt fontosnak találta. Aztán emiatt az északi országok azt mondták, hogy a balti államokat is be kell hozni, így aztán ott maradt egyedül szegény Szlovákia, úgyhogy Szlovákiát is be kellett hozni. Ezáltal kialakult a tizes bővítési kör. Erre nincs Európa fölkészülve, ráadásul sokkszerűen érte az, hogy perceken belül Románia és Bulgária is az Európai Unió tagja lesz, és nagyon komoly tárgyalási előkészületek vannak a törökökkel. Ez nem olyan könnyen emészthető meg. És ez volt a másik, a félelmem, ami komoly szerepet játszott a francia referendum nem szavazataiban.
Ráadásul nagyon nehezen ítélhető meg az alkotmány. Nem hiszem, hogy itt, a jelenlévők között valaki is alaposan elolvasta volna, nekem foglalkozási ártalomképpen muszáj volt elolvasni. Hát először is emészthetetlen, eléggé bürokratikus a szöveg, és a lényeg nehezen követhető benne. Ha egy ilyet bevisznek a népszavazás elé, akkor könnyen megérthető az, hogy az emberek nem tudják követni, hogy számukra mit jelent ez a kérdés. Nagyon nagy merészség kellett ahhoz, hogy egy ilyen témát népszavazás elé lehessen vinni.

És hát, őszintén szólva van még egy tényező, a vízió hiánya, vagyis az, hogy nincs igazi átfogó jövőkép Európa számára. Nézzünk szembe azzal, hogy az elmúlt évtizedben Európában nem alakult ki ilyen vízió. Az alkotmány nagyon fontos, nagyon jó keretet ad a következő évek tevékenységére, jobbat, mint az előzőek, részben azért, mert összefoglalja az előző nagy döntéseket, részben új elemeket hoz bele, ami előremutat az integráció szempontjából, de ez kevés. De ez a vízióhiány, ez szintén súlyosan érintette a döntéshozókat, nem látják igazából, hogy mit is akarnak az európai politikusok, hogy fog ez kinézni.

Kérem szépen, hogy kell ezek után látni azt, hogy milyen hatása lesz ennek az elutasításnak Európa jövőjére és a közép-európai térségre. Több variáció van. Én ezek közül azt szeretném kiemelni, amire én látok némi esélyt. Ez pedig úgy szól, hogy a 2007−2013-as pénzügyi terv elfogadása szempontjából ez kifejezetten ösztökélő hatású lesz. Ugyanis Európa két kudarcot egymás után nem tud elviselni. Vagy, ha igen, ez az egész Európai Uniós gondolat számára kudarc lenne. Nem tudom elképzelni, hogy felelős európaiak komolyan gondolkodva az egész európai jövőről, egy ilyen kudarc után, mint a francia népszavazás, föl tudnak vállalni még egy, a pénzügyi terv szempontjából létrejövő kudarcot, ami mindenkinek, az egész unió számára kudarc lenne. Ez valóban megkérdőjelezné az Európai Unió jövőjét is. Én tehát ebből a szempontból nagyon furcsa módon optimista vagyok. Mert azt gondolom, hogy ez a kényszer, ez kell hogy hasson azokra a vezetőkre is, akiknek el kell fogadni a pénzügyi tervet.

A másik nagyon érdekes következtetés, hogy a következő időszakban, amikor azért mégiscsak meg kell fogalmazni az európai pénzügyi tervet, mégiscsak el kell dönteni azt, hogy mi legyen a sorsa a pénzeknek, és az hogyan kerüljön szétosztásra, akkor egy átrendeződésnek, kényszerű átrendeződésnek leszünk a tanúi. Ugyanis Franciaország nem tudja azt a szerepet fölvállalni, amit eddig vitt. Én, aki ezt az ügyet belülről látom, és személyesen is viszonylag jók a kapcsolataim az európai vezetőkkel, azt éreztem, hogy Európa sorsát illetően a francia szó eddig majdhogynem meghatározó volt. Volt egy erős francia−német tandem. Az angolok egy kicsit mindig távolabbról nézték a történetet, a déli országok pedig, mint feltörekvő országok, még nem nagyon tudtak beleszólni abba, hogy hogyan nézzen ki Európa.

És most megfordult a helyzet. Franciaország nem tudja ezt a meghatározó szerepet eljátszani a következő időszakban. Hiszen nem mondhatja azt, hogy én az alkotmányt elutasítottam, de egyébként meg én mondom meg, hogy merre és mennyit adjunk. Tehát ez Németország számára egy új helyzetet teremt. Az a fajta megegyezés, ami létrejött az elmúlt évtizedekben, és amelyik tulajdonképpen ma az európai stabilitásnak az alapjait adja, ez a megegyezés, ez nem fog megszűnni. De a szerepek egy kicsikét átcserélődnek. És ez bizonyos értelemben szintén segíthet abban, hogy átlökje Németországot a nehézségeken. Hiszen most kaphat egy lehetőséget arra, hogy határozottan, keményen bizonyos kérdésekben kezdeményezőként lépjen fel.

Vagy nagyon izgalmas kérdés, hogy mi, Magyarország milyen szerepet tudunk vállalni. Képesek vagyunk-e valami kezdeményező szerepet elvállalni, vagy sem. Ez nem az ország méretén múlik, Hölgyeim és Uraim! Luxemburg nagyon erősen kezdeményező ország. Méreteit tekintve nem tekinthető óriásinak. A befolyásolás más tényezőkön múlik. Szerintem Európa hosszú távú jövője - a hosszú távú, az 50−100 év - előbb-utóbb egy Európai Egyesült Államok. De ez nagyon hosszú táv. Ehhez egy nagyon hosszú út vezet, és ez a nagyon hosszú út, ez minden bizonnyal koncentrikus körökön keresztül vezethet el, ahol van egy nagyon erős, nagyon dinamikus mag, és aztán ebből kialakulnak különböző, távolabbi körökben elhelyezkedő európai országok.

Hol akarunk mi elhelyezkedni? Mennyire vagyunk képesek arra, hogy segítsük azt, hogy az egyik körből át lehessen menni a másikba? Ugyanis az egy életveszély, hogyha valakit egy életre predesztinál az, hogy bekerül egy bizonyos körbe, és aztán onnan nem tud továbbmenni. Hogy lehet a bajból erényt kovácsolni? Azt gondolom, úgy, hogyha felismerjük annak a lehetőségét, amit kínál Magyarország számára ez az új helyzet, az, hogy végiggondolja a saját szerepét, és vállalja a kezdeményező munkát.

Mit értek én ez alatt? Elsősorban azt, hogy Magyarország egyfajta térségbeli integrátorként is szerepet kaphat. Tudatosan nem használom azt, hogy vezető szerepet, mert nagyon nehezen fogalmazható meg, hogy mi a csuda az a vezető szerep. De az, hogy integrál, az, hogy segít a folyamatoknak az összehangolásában, hogy kezdeményez, azt még igencsak könnyen el tudom képzelni, és ebben Magyarországnak lehet szerepe, két területen különösképpen lehet szerepe. Az egyik abból adódik, hogy jó földrajzi helyzetben vagyunk, és a jó földrajzi helyzet kínálja a lehetőségeket. Ehhez jó infrastruktúra kell, egy jó telekommunikációs rendszer kell.

Szóval, anélkül, hogy kritizálnám azt a döntést, amivel visszavonták a cargo bázis létrehozásához szükséges területnek az átadását Ferihegyen, figyelmébe ajánlom mindenkinek, hogy nem vagyunk egyedül. Prága ezerrel dolgozik azon, hogy megszerezze a cargo-bázis előnyeit, megszerezze a turisztikai központ előnyeit, megszerezze mindazokat az előnyöket, amik egy ilyen fejlődésből származnak. Magyarországnak tehát nem lehet ölbe tett kézzel ülni, meg kell igenis tennünk mindent ennek a regionális központ szerepnek az elnyeréséért.

A másik pedig az, hogy egy szellemi központtá váljon Magyarország, abban az értelemben, hogy kezdeményezőként valóban az Európai Unió regionális, fontos tényezőjeként játszont szerepet az új Európa létrehozásában.

Szóval azt szeretném hangsúlyozni, hogy megnőtt a felelősségünk és a lehetőségünk Európa alakításában a francia referendum után. Nem összehúzódni, nem szomorkodni, nem jajongani kell, hogy mi lesz ennek a következménye, hanem rá kell startolni azokra a lehetőségekre, amik így kínálkoznak.

Hát, én körülbelül ennyivel szerettem volna hozzájárulni ahhoz, hogy Önök jól tudjanak gondolkodni a szakmi kérdésekről. Hogy lássák, hogyan is néz ki a terjedelme annak a kereslettömegnek, ami az Önök számára életlehetőséget ad, tevékenységi lehetőséget ad. Szerettem volna beszélni azokról a körülményekről, amelyek Európában és a világban kialakultak, és azokról a várható lépésekről, amelyeket Magyarország nem tud megkerülni annak érdekében, hogy ezeket a forrásokat, európai forrásokat és saját forrásokat a legjobban tudja hasznosítani.

Köszönöm a figyelmüket.