ARCHÍVUM 
Főoldal Miniszterelnök Fórum
Program
Az Európa Terv
Esélyt a jövőnek! program
Az első száz nap programja
A nemzeti közép kormányának programja
Koalíciós megállapodás
Helyzetkép
Tartjuk a szavunkat: A választási vállalások teljesítése, 2002-2004
Magyarország kormánya
A kormány honlapja
A kormány bemutatása
Kormányzati Portál
Archívum
Hírek
Beszédek
Interjúk
Üzenetek
A világ szemével
Fotógaléria
Dr. Medgyessy Péter életrajza

1942. október 19-én született Budapesten.
Erdélyi származású. Medgyessy Miklós nevű őse Bethlen fejedelem íródeákja volt.
Apai ágon jogászok, ügyvédek, anyai részről orvosok, református lelkészek leszármazottja.
Apja a kolozsvári vármegyeházán aljegyzősködött, majd Észak-Erdély visszacsatolása után Budapesten kapott munkát.

Medgyessy Péter tanulmányait a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte, ahol 1966-ban az elméleti politikai gazdaságtan szakon szerzett diplomát majd doktori címet.

Szakmai pályafutását a Pénzügyminisztériumban kezdte és ott dolgozott 1966-1986 között különböző fontos beosztásokban a Közgazdasági Főosztályon, az Árfőosztályon, a Nemzetközi Pénzügyek Főosztályán, majd az Állami Költségvetési Főosztály vezetője, később pénzügyminiszter-helyettes volt. 1987-ben lett pénzügyminiszter, amikor kezdetét vette a kétszintű bankrendszer és bankreform, melynek előkészítésében nagy szerepet vállalt.

1987 végén ő terjesztette az Országgyűlés elé az európai szerkezetű új adórendszert, amely a piacgazdaság egyik fontos feltétele volt.

1988-1990 között gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettes volt a Németh Miklós vezette rendszerváltó-reformer kormányban. Irányította a gazdasági liberalizáció folyamatát, a társasági törvény előkészítését, amely a privatizáció alapjait teremtette meg.

1987-1989-ig az MSZMP KB tagja volt, jelenleg pártonkívüli. A rendszerváltás után egy francia magánbank, a Paribas Bank Rt. (francia érdekeltségű befektető-tanácsadó vállalkozás) ajánlatát fogadta el, ahol elnök-vezérigazgatóként dolgozott 1994-ig.

1994 augusztusa és novembere között Horn Gyula miniszterelnök Tanácsadó Testületét vezette, majd 1994-96-ban a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. vezérigazgatója volt.

1996-ban a Horn-kormány harmadik pénzügyminiszterévé nevezték ki. A gazdasági konszolidáció sikeres megvalósítása mellett fő törekvése a fenntartható gazdasági növekedés elindítása, az infláció mérséklése és az államháztartási reform beindítása volt, s ő terjesztette a parlament elé az európai stílusú nyugdíjreformot. Több költségvetési és árfolyam politikával, valamint a monetáris rendszerrel foglalkozó cikke jelent meg magyar és külföldi pénzügyi és gazdasági szaklapokban, számos kongresszuson tartott rendszeresen előadást, így a davosi World Economic Forum-on, Salzburgban, St. Gallenben, Genfben, Bécsben, Párizsban. Korábban az International Institute of Public Finance (Saarbrücken) Igazgatótanácsának tagja, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja, a davosi World Economic Forum 20 tagú tanácsadó testületének tagja.

1998-tól 2001. szeptember 30-ig az Inter-Európa Bank Rt. igazgatóságának elnöke és az Atlasz Biztosító Rt. alelnöke. Tizenöt évig tanított a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán.

1973-tól a Nemzetközi Állami Pénzügyi Intézet igazgatósági tagja.

2001-ben a Magyar Szocialista Párt felkéri miniszterelnök-jelöltjének. 2002. május 27. óta a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.

1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal, majd 2000-ben Franciaország legmagasabb állami kitüntetését, a Becsületrend lovagi fokozatát. 2004. február 24-én Jacques Chirac francia köztársasági elnök Budapesten a Francia Becsületrend Főtiszti Fokozatával tüntette ki a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért végzett munkája elismeréseként.

Jól beszél franciául és románul, ért angolul és oroszul.
Nős, két gyermeke van.

Medgyessy Péter

1942. október 19-én született Budapesten. Erdélyi származású. Medgyessy Miklós nevű őse Bethlen fejedelem íródeákja volt. Apai ágon jogászok, ügyvédek, anyai részről orvosok, református lelkészek leszármazottja.
Életrajz
Curriculum Vitae
Lebenslauf
Biografia
Levél a miniszterelnöknek
Friss hírek
Magyarország 1989-ben hozzájárult Európa szabadságához
2004.09.16
Hazánkba látogatott Gerhard Schröder
2004.09.15
Állami elismerés Frunda György RMDSZ-es politikusnak
2004.09.08
Medgyessy Péter miniszterelnök válasza az SZDSZ esetleges korrupciós ügyeinek kivizsgálására tett javaslatokra
2004.09.08
A magyar kormányfő is felvetette a vajdasági magyarok ügyét Brüsszelben
2004.09.08

Kapcsolat
levél a Webmasternek